Mandarin

Az idő rohan. Vele együtt rohannak az emberek. A technika olyan gyakran újul meg, hogy szinte alig bírunk lépést tartani és nyomogatni a saját frissítés gombunkat.
Az utóbbi időszak az életemben hihetetlenül pörgős volt.
Utóbbi időszak. De mit is jelent ez pontosan?
Az elmúlt hónap, nem kicsit több. Talán a tavasz? Nem még attól is több.
Ha pontosan meg kéne határoznom egy kiindulási pontot azt mondanám, hogy az idei tanévem nagyon pörgős volt.
Nemrég még ünneplőben álltam az évnyitó ünnepségen és most hamarosan túl leszek az egész érettségin. Lement a ballagás, megírtuk az írásbeliket. Azt gondoltam lesz egy kis pihenés, egy kis nyugalom. Álló víz.

Naiv voltam.
A mai napon eszméltem rá, hogy már csak 2 hetem van a szóbelikig. Gőzerővel kell tanulnom. És perszre nem csak ennyiből áll a világ. Az események felgyorsulva suhannak el mellettem és én igyekszem mindenhol helytállni. Több kevesebb sikerrel. Közben ezek a dolgok hatással vannak rám, írok, néha kedvesen, néha kicsit csípősebben. Kapok hideget-meleget. De mielőtt nagyon sokat agyalnék ezen elmúlik a pillanat és mindez a múltba vész. Jönnek az újabb dolgok amik arra várnak, hogy foglalkozzam velük.

Ebben a nagy zsongásban van egy biztos pontom. Mindig is volt, de emellett vágytam arra, hogy legyen egy tér, egy hely ahol megállhatok és kikapcsolhatom az agyam kicsit és körül nézhetek. És hát a kegyelem és a szeretet óriási, ezért meg is kaptam. A házunktól pár kilométerre van egy útszakasz, ami a következő települést összeköti a miénkkel. Az utóbbi időben gyakran jártam ezen a szakaszon bringával vagy akár gyalogosan. Gyönyörű festői a táj. Igazi vadregényes. És ebben a Meseországba illő környezetben megtaláltam azt a helyet amire szükségem volt.

Mihelyt megpillantottam tudtam, hogy ez lesz az én hegyem. Kicsit meredek és fárasztó mire kigyalogolok a tetejére, de megéri. Mert amikor felérek olyan látvány vár rám ,ami semmihez sem fogható. A nap kisüt, a szellő finoman simogatni kezdi az arcomat, kitárom a kezem és nem győzöm érzékelni, befogadni azt a szeretetet ami körülvesz.

Olyan ez a hely mintha nekem készítették volna. Minde fűszál, minden hangya, minden pitypang arról beszél, hogy szeretve vagyok és ez csodás érzés. Hálás vagyok azért, hogy megállhatok egy pillanatra, hogy biztos talaj van a lábam alatt.
Egy igazi kőszikla és egy hegytető.

xoxo. Tirza

Pár olvasóm örömére maradok a párkapcsolati témánál. Elég sokat írtam ebben a témakörben és ez a bejegyzés folytatása egy régi kedvencnek. Csakhogy most nem azt fogom ecsetelni, hogy a fiúk milyen elvárásokat támasztanak a lányok felé. Megfordítom az értmét. Lássuk a másik oldalt is.

Ha elvárásokról és mércékről van szó akkor meg kell, szinte kötelező említenünk azt, hogy mi lányok milyen abszurd kívánságokat  és kritériumokat támasztunk a fiúkkal szemben.
Az üzenőfalak tele vannak csípős feminista idézetekkel és olyan kis szösszenetekkel amikben a férfinem porbatiprása van taglalva. Ezek után pedig még el is várjuk, hogy legyenek érzékeny és előzékeny fiúk/férfiak, miközben ilyen savazást kapnak.

Ha mi magunk gyúrhatnánk össze számunkra a megfelelő ideális párt akkor, egy CK modellt ruháznánk fel olyan nemes tulajdonságokkal mint, legyen vicces, okos, kedves, jomódú, udvarias, hűséges, megbízható, legyen kicsit macsó, de ne túlzottan. Ha kell élő páncélként védelmezzen bennünket, mi legyünk élete értelme, más lányra soha még rá se nézzen. Legyen kisugárzása és bűvöljön el minket. Ne legyen rest dolgozni és alkalom adtán lepjen meg minket egy kis aprósággal. Ne felejtse el az évfordulókat, jeles napokat, mindig hajtsa le a WC ülőkét. Mindig mindenben adjon nekünk igazat. De a legeslegfontosabb tulajdonság az legyen, hogy lehessen nevelni!

Mert hát ma már azt is tudjuk, hogy úgy kell pasit választani, mint lovat.
Végülis tényleg tök ugyanaz. Most sorolhatnám, hogy ennek a remek párhuzamnak a felfedezője szerint, mi a fontos a lovak és a férfiak kiválasztásakor, de  úgy gondolom fölösleges. Nagyon frappáns kis összefüggéseket talált ám az állat és az ember között, bár szerintem életében nem vett még lovat... Viszont ha mégis követjük tanácsait és azonosulunk gondolkodás módjával, a végén tényleg kapunk valamit. De az se nem ló, se nem pasi. Teljesen más lény, úgy hívják, hogy PAPUCS.

Véleményem szerint a szerelem, a hosszú távú kapcsolat, a házasság nem arról szól, hogy megnevelem a másikat. Arról szól, hogy idővel egymáshoz csiszolódunk. Nem az, hogy én lecsapkodom a másikról a fölösleges dolgokat légkalapáccsal. Mert ha úgy érzem, hogy erre van szükség akkor, már régen rossz.

Így a végére már csak a fiúknak üzennék egy utolsót.
Ha  egy lány nevelni, megváltoztatni vagy bármi hasonlót akar, nyugodtan álljatok tovább. Ennél jobbat érdemeltek.

xoxo. Tirza

Újra  párkapcsolati téma van terítéken. És a mai üzenetem számotokra az, hogy vannak még  csodák.

A lányok 99,9% ábrándozik, álmodozik, vágyakozik a számára tökéletes fiú után.
Mindanyian vágynak arra, hogy majd valamilyen filmszerű és édes sziruptól csöpögő módon egymásra talál kedvesével, megbirkóznak pár akadályal, talán egy háromfejű sárkánnyal is, pár pillanatra beborul az ég és minden katasztrófálisnak tűnik ám egy szemvillanás alatt, megoldódik minden. Kisüt a nap és ők pedig boldogan élnek míg meg nem halnak. Akárcsak a mesékben.

Viszont az esetek többségében a dolgok nem így mennek. Miért? Talán azért, mert ez az igazi élet, nem pedig egy giccses mesekönyv. Csakhogy sajnos ezt nem mindig tartjuk ám szem előtt. Mi csak ábrándozunk, álmodozunk aztán egyszercsak neki megyünk az előttünk álló falnak. Úgy tudnám leginkább ábrázolni, mint mikor a vöröshajú dalolászó lány Giselle kilép a mese birodalomból és New York utcáin találja magát. A kocsik összecsapják hófehér menyasszonyi ruháját, egy csöves ellopja a tiaráját végül pedig elered az eső és senki nem engedi be magához éjszakára. És mit tesz ekkor Giselle? Csurom vezesen áll az út közepén és zokog. Tádám íme a happy end.

De mit is akarok én itt ezzel a példával, meg a fanyar megjegyzésekkel és közben miért is szól a bejegyzés címe valami csodáról?

Azért, mert hiszen, tudom és hála Istennek látom is, hogy van igazi happy end. Vannak még csodák. Lehet még szép és meseszerű a történet. De nem úgy ahogyan eddig gondoltuk. Ismerek egy lányt, maga  a csoda. Csupa báj, szeretet, alázat és szépség. Egy kincs . Mégis valamiért nem akart eljönni a hercege a fehér lovon. Vagyis nem úgy ahogy ő gondolta. Mert egyszer mégis megjelent ám . Persze akkor még a szóban forgó hercegnőnk mit sem sejtett az egészről. Nem látta, egyszerűen csak nem vette észre, hogy mindaz amire szüksége van ott áll az orra előtt és hatalmas szemekkel pislog rá. Egyszerűen csak mosolyogva tovább állt. Miért? Mert nem erre számított. Nem volt se ló, se palást, se kürtszó. Viszont volt helyette szeretet, csodálat, tisztelet, bölcsesség és kitartás. A szóban forgó hercegünk nem adta fel, küzdött hosszú ideig. Próbák hosszú sorait állta ki, ám ezek között nem volt se vizes árok, se sárkány, se gonosz mostoha. És végül elnyerte jutalmát a sok megpróbáltatás után. Mert amikor harmadszor állt a hercegnőnk elé, a lány meglátta benne azt amit mindevégig keresett. Egymásra néztek, elmosolyodtak. Kézenfogták egymást és elindultak együtt egy új közös úton. És boldogan élnek majd míg meg nem halnak.

Látjátok minden emberi butaság és nem látás ellenére vannak még csodák.
Azért, mert a jóságos és szerető Isten vezet minket.

xoxo. Tirza

Elköszöntem csendesen és remélem, hogy nyomot hagytam a szíveken.

Elballagtam.
Véget ért számomra a középiskola. Nem kell többet bejárnom az órákra. Nem fogok üzletin ülni, nem ökörködök már KGT-n ( közgazdaságtan ), nincs több kiöltözős taniroda. Nem lesz esélyem matekról ellógni, mert hát ez is előfordult olykor. Nem megyek ki többet a békés suliudvarra zenét hallgatni és lecsillapodni. Nem fogom az udvar tetejéről nézni a gyülit. Nem lesz több vita, okoskodás, felháborodás, szájhúzogatás, szomorúság amiatt, hogy sokszor egyedül vagyok. Nem akadok már ki szürreális ötleteken és nem akad fel a szemem az okoskodó beszólásokon. Nem megyek fel a könyvtárba, nem beszélgetek Marcsi nénivel, nem leszek kiskönyvtáros, nem jegyzek be több könyvet a kis könyvecskékbe. Nem kapcsolom le többször az áramot, amikor szörnyű zene szól a suli rádióból. Nem vergődök a folyosón a  fotelokba az "érdek" barátnőmmel. Nem várom a reggeleket, hogy beszámoljak egy-egy fontosabb eseményről a szőke hajú lánynak és nem fogunk együtt nevetni és fényképezkedni tanirodán. A fiúk nem fogják többet szétfejelni mellettem a padon a tollakat. Nem nyomnak többször narancs levet a szemükbe. A 12/e-sek nem fognak több vizes galacsint dobálni az ablakunkra. Nem lesz több töri és magyar fakultáció.
Mindaz ami 5 éven keresztül a napjaim része volt, ma már csak emlék.
A kangoo edzések, a sok szervezkedés, a sok sírás és nevetés.

Két éve várok erre. Két évig minden nap arra gondoltam mikor lesz már vége.
Sírtam mikor az évnyitón a Himnuszt játszották. Számoltan a tanítási napokat. És azzal bíztattam magam a nehéz pillanatokban, hogy már csak ennyi meg ennyi nap.
Szerintem kevés olyan diák van aki ennyire utálta  a középsulit,  mint én.
És mégis most, hogy vége nem érzek semmit.
Nem vagyok hihetelenül boldog, csak egy űrt érzek a szívemben, meg egy kis megkönnyebbülést.
Kibírtam.
És nem, hogy csak túléltem ezt az 5 évet, hanem megéltem.
Megéltem minden percét, a mélységeket és a magaslatokat, hiszen voltak azok is.
Itt kezdődött minden, itt indultam el, itt szálltam fel.
Itt lettem azzá ami ma vagyok.
Rövidke életem legmozgalmasabb 5 évét éltem itt meg.
Minden fontos pillanat, a legjobb döntések mind ehhez az időszakhoz köthetők.
Hálás vagyok ezért. Köszönöm, hogy ennyit tanulhattam.
Mert én nem csak azt tanultam meg itt, hogy hogyan kell valószínűséget számítani, EVA-t bevallani, rátákat ábrázolni.
Hanem azt is megtanultam, hogyan kell harcolni.
Hogyan kell türelmesnek lenni, hogy mikor kell kinyitni a számat és elmondani a véleményemet és mikor jobb békésen megsem szólalni.

A végén pedig megtanultam elköszönni csendesen és már csak azt remélem, hogy nyomot hagytam a szíveken.

xoxo. Tirza

Hát sziasztok!

Már jó ideje nem írtam semmit és páran közületek hiányoltak is :), köszönöm nekik. Jól esett. És hát közkívánatra itt vagyok és blogolok.

Szeretek írni, nagyon is. Az elmúlt hetek szinte tökéletesnek mondhatók, de valami apróság hiányzott belőlük, most jövök rá mi volt az. Az írás. Különös, hogy vannak bizonyos dolgok, tevékenységek amik annyira a részünké válnak, hogyha nem gyakoroljuk őket nagy rendszerességgel, akkor már szinte nem is érezzük magunkat önmagunknak. De nem erről szeretnék most nektek írni.

Hanem arról a sok sok kérdőjelről ami bennem van. És amikről úgy gondolom, hogy nem csak engem érintenek, hanem sok fiatalban merülnek fel.

Kezdjük szépen sorjában. Nem tudom mi lesz az érettségin. Foggalmam sincsen, hogy fog sikerülni, mi lesz a  végkimenetele, hogy felvesznek-e vagy sem. Gőzöm nincs arról, hogy hova és kivel fogok költözni, ha összeszedem a sátorfám és elindulok Pestre.
Nem tudom, hogy hogyan kezeljek bizonyos helyzeteket. Nem tudok tettetni, hogy nem érdekel, miközben mégis. Nem tudom, hogyan kezelejelek Téged.
Igen pont Téged aki olvasod ezt a sort. Foggalmam sincs, hogy mi van most. Igazán, nem tudom mit tegyek a fotózásos dolgokkal kapcsolatban. Igent mondjak, nemet mondjak, semmit se mondjak.  Igazából sok sok mindent nem tudok. És legszívesebben csak besöpörném ezeket a dolgokat a szőnyeg alá, hogy ne is legyenek. De tudom, hogy ez nem jó megoldás. És ha ezt teszem nem változik semmi. Minden marad a régiben és lesz egy nagy pukli a szőnyegem alatt.  Most ahogy elmélkedem ezeken a dolgokon, egyre inkább az tudatosul bennem, hoyg a problémáim elől nem lehet elfutni, tudomást nem venni rólunkl vagy éppen bevenni a "leszarom tabletátt", mert semmivel sem lesz jobb. A helyzet csak akkor fog változni, ha szembe nézek a sok sok kérdőjellel és megpróbálok megoldást találni. Sikerül e majd? Egyedül tuti, hogy nem.

Degyetlen egy dolgot tudok . Hogy Te mindig velem vagy. És hogy az előbb említett kérdésekre Te tudod a legjobb választ. Éppen ezért nem aggódom, nincs bennem félelem. Bízom Benned. És tudom, hogy vezetsz.

És valójában, az összes többi már nem is olyan fontos.

xoxo. Tirza

Újra a könyvtárban ülök és már épp késésben vagyok egy énekpróbáról.
Viszont nem mehetek el addig amíg nem írtam le azt ami bennem van. 
Napról napra egyre jobban érzem azt, hogy szeretve vagyok.
Érzem azt, hogy Isten a kezében tart és a tenyerén hordoz.
Tudom, hogy nem hagyja, hogy a völgy mélyére essek, a szárnyaim szabadok és szabad vagyok.
Egyre jobban magába kerít egy érzés. Szeretek. 
Szeretem Istent. 
Szeretem azt, hogy vezet. Szeretem az életem.
Szeretem a körülöttem lévő embereket és azokat is akik sajnos nincsenek körülöttem.
Szeretem a suli utolsó 3 hetét.
Szeretem a napsütést és a tökéletes suli udvart ahol mindig jól érzem magam.
Szeretem azt, amivé válok Isten jelenlétében és szeretek szeretni.
Most viszont rohanok énekelni. Amit szintén szeretek.

Szeretlek Titeket!

xoxo. Tirza

Szerelem.
A szerelem ott van a levegőben.
Tavasszal mindenki szerelembe esik.
Szabadság és szerelem, e kettő kell nekem.
Szerelem Szerelem Szerelem.

A körülöttem lévő világ szerelemre éhes. Mindenki vágyik valakire. Arra az egyre akit igazán szerethet. Akivel együtt lehet jóban rosszban, aki mindig vele lesz és kitart mellette. Akit mindig szeret és legfőképp aki mindig szereti. Ez mind nagyon szép és nemes, csak egy bökkenő van. Az emberek nagy része ( tisztelet a kivételnek ) nem tudja mi az, hogy szeretni. Hajszol egy érzést, keresi és kutatja, majd amikor rátalál engedi, hogy az teljesen átjárja. Szenvedélyesen és forrón, aztán idővel a szenvedély lanyhul, a tűz elalszik és a szív kihül. Mit tesz ilyenkor az ember? Hát neki lát és keresi tovább a szerelmet, megtalálja egy másik emberben, a tűz újra fellobban, de a történet vége ugyanaz lesz mint az előzőé. És aztán megint neki indul, megint csak keres, élete végéig csak keres, de valódi szerelmet sosem talál. Ha szerencsés az illető akkor lesznek "szerelmek" melyek hosszú ideig tartanak és lángjuk sokáig kitart, de egyszer ennek is vége lesz. Hogy miért? Mert ez csak egy hirtelen fellángolás, egy pillanatnyi érzelem.
Nem olyan rég egy bölcs magas ember Rotherdammból azt mondta nekem, hogy igazán szeretni annyi, hogy a másikat előbbre helyezni magamnál. Azért, mert annyira szeretem, hogy az ő java a fontosabb.

Elgondolkodtam ezen a mondaton és arra a felismerésre jutottam, hogy kétségtelenül igaza van. Aztán eszembe jutottak az emberek a baráti körömből, azok a fiatalok akiket ismerek és még "szinglik". Eszembe jutott, hogy közülük sokan vágynak arra, hogy végre szerethessenek, vagyis inkább arra, hogy szertve legyenek, De vajon végig gondolták mindazt, hogy ez mit vonz maga után?
Hogy ez komoly dolog és nem lehet hajkurászni. Nem lehet erőltetni és sürgetni, mert hát az a nagy helyzet, hogy fel kell ám nőni ahhoz, hogy egy másik embert igazán tudjunk szeretni. Jobban, mint saját magunkat. Nah meg itt van a kitartás. Nagyon egyszerű azt mondani, hogy kitartok mellette jóban és a rosszban is, de meg is cselekedni teljesen más dolog. És te aki otthon ülsz és olvasod a blogom és azon ábrándozol, hogy de jó lenne már megtalálni azt az egyet. Kérlek ne felejtsd el, hogy kimondadni a dolgokat és megcselekedni azokat két különböző dolog.
És ne búsulj ha még nem találtad meg a nagy "Ő"-t.
Egyszer, ha majd felnövünk a feladathoz, hogy igazán tudjuk szeretni valaki mást, akkor majd megtaláljuk.
De addig fel van adva a lecke, és úgy gondolom van mit tanulnunk.

xoxo. Tirza

Minden ember életében vannak jeles napok, fontos dátumok, évfordulók, szülinapok stb...

Az Égben úgy döntöttek az enyémek nagy részét erre a hétre csoportosítják. Lássuk mivel is kezdődött az egész.
Kedden újabb fejezet nyílt az életemben, "Maradj fókuszban" címmel, megerősítések és támogatás, ezzel a két szóval tudnám leírni az egészet.
Aztán jött  a Szerda. Hát kedves olvasóim egy évvel ezelőtt április 3.-án postoltam az első blog bejegyzésemet. Március végén a CT mobilcsapat Ózdon járt. Sok jó arc volt  itt és két kivételes lány aludt nálam azon a hétvégén. Beszélgettünk a céljainkról, arról, hogy ki mivel tölti a szabad idejét és közös pontokat találtunk. Az egyikük megmutatta nekem a blogját és beszélgetni kezdtünk az írásról. Én akkor még csak három vagy négy pár oldalas szösszenettel rendelkeztem. De érdekelte őket. Végül elküldtem az írásaim e-mailben és bátorító választ kaptam. Tiverina buzdítására blogolni kezdtem. Hálás vagyok érte és azért amit akkor, egy évvel ezelőtt mondott nekem. Szóval köszönöm Tiverina.

Aztán lássuk mit rejt még ez a hét. Hát kedves olvasó elkezdődött a tavaszi szünet. Az utolsó szünetem a suli végéig. Az utolsó szünetem a középiskolában. Nem lesz több. Ez csak még jobban tudatosítja bennem azt, hogy egy öt éve tartó folyamat fog hamarosan lezáródni. Nagyon várom, de most először van bennem egy kis izgalommal vegyes félelem, hogy mi lesz utána. Egy teljesen új élet. Nem lesznek ott a megszokott arcok, nem lesznek már ezek a problémák, nem lesznek már olyan eszetlenségek és barmulások amik eddig voltak. Vége lesz, de nem bánom. Mert tovább kell lépnünk, nem csak nekem hanem mindannyiunknak. Ennek van itt az ideje.

És eljött az a pont is amikor, életemben először lehet, hogy gitárral fogok dicsőíteni. November 27.-én kaptam egy gitárt a drága barátaimtól. Azóta igyekszem több kevesebb odaszánással megtanulni gitározni. A héten sikeresen elszakítottam a gityóm alsó E húrját. Pánikolni kezdtem. És be kell valljam még a sírás is elkapott. De aztán jött az én drága unokatesóm és meggyógyította a gitárt, mostmár lehetőségem van, hogy szombaton egy új szintre emeljem a dicsőítésemet. Szintén izgalom és félelem van bennem, de ha ennek most jött el az ideje, hiszem, hogy menni fog.

Végül, de nem utolsó sorban Húsvét van. Egészen pontosa Nagy Péntek. A nap amikor valaki az életét adta, hogy én élhessek. A nap amikor valaki a vállára vette azt, amit nekem kellene cipelnem. A nap amikor egy szív megszünt dobogni, azért, hogy 3 nappal később újra életre kelljen. Ez a nap arról szól számomra, hogy Jézus szeret engem és  őszintén szólva én is szeretem Őt.

xoxo. Tirza

"A kereszténység nem arról szól, hogy tökéletesek vagyunk. Arról szól, hogy elfogadjuk tökéletlenségünket, és továbblépünk azon. Arról szól, hogy hagyjuk, hogy Krisztus legyen tökéletes. Bennünk." by Rashi

Nagyon megfogott ez a gondolat hiszen az utóbbi hónapokban ezt igyekszem megtanulni. Mert hát nem olyan könnyű ám elfogadni a tökéletlenséget. Legalábbis nekem akiben tombol a megfelelési kényszer. Mindig is figyeltem arra  mások, hogyan reagálják le azt amit mondok és rengetegszer kérdeztem vissza, hogy nem e látják úgy, hogy valami gond lenne velem. Vagy hogy szerintük is ez a helyes válasz? Sokszor kértem bocsánatot az időközönként előforduló hisztieimért és rossz kedvemért.

Pedig nem kellett volna. Mert ilyen vagyok. Mert ember vagyok emberi érzésekkel. Isten így teremtett. Nem kell mindig jó kedvűnek lennem, nem kell mindig mosolyogni, nem kell mindig azt játszani, hogy minden rendben, mert van amikor semmi sincs rendben. Rádöbbentem, hogy nem kell félnem attól, hogy hibákat fogok elkövetni. Pedig hát fogok és követtem már el idáig is párat. De mindegyikből tanulnom kellett valamit és ha nem tanultam meg akkor újra belefutottam. Aztán még egyszer és még egyszer végül tizedjére sikerült ám meg is jegyezni. Így működik ez.

Szóval kedves ismerős, ismeretlen, barát  képzeld el, hogy szoktam rossz kedvű lenni és van amikor lusta vagyok, aztán az is előfordul, hogy hisztizek ( bár igyekszem ritkán tenni ) érzékeny vagyok. Sokat sírok, általában örömömben, de előfordul, hogy bánatomban. Ezt a drága göndör hajú barátnőm is megtapasztalta a hétvégén. És tőle is bocsánatot kértem ezért. Nem kellet volna, mert meg kell ismerni minden oldalam ugyanis ez is hozzám tartozik egy rész belőlem. De ettől még nem vagyok kevesebb és nem is hiszem, hogy kevésbé szeretnének.

Sőtt arra is rá kell jönnöm kb minden nap, hogy Isten is mindig szeret. Akkor is ha vergődöm és csapkodok, ha morcos vagyok és ha lusta. Mert ő így is szeret engem, tökéletlenül. És alkotunk mi ketten tökéletes párost, az Ő tökéletessége és az én tökéletlenségem.

xoxo. Tirza

Ülök a könyvtárban és zsong a fejem. Gondolkodom az érettségiről, a tanulásról, mit kell majd csinálnom ha hazaértem. Arról, hogy olyan jó lenne írni. Közben meg nincs semmi témám, kattogok egy két határidős dolgon és azon, hogy hova tart az életem. Beszélgetek a kék szemű lánnyal és csak mosolygok itt magamba, mert mikor olvasom amit ír igyekszem felidézni a hangját ahogy mondaná a sorokat.

Az ablakon időközönként beszalad néhány kósza szellő, a napsütés időről időre felerősödik én pedig érzem körülöttem a feltétel nélküli szeretetet. S közben csak magamban mosolygok. Becsukom a szemem és valahol egész máshol vagyok.

Egyik pillanatban otthon a házunk előtti hegy tetején állok, mellettem Csinos és Szelíd legelészik. A lovak lustán csapkodnak farkaikkal a körülöttük tanyázó legyek után. A barna szemű lány pedig egy fűszálat rágicsál. Fordulok egyet és körülöttem minden megváltozik.

Emberi tömegek sietnek előttem jobbról balra és balról jobbra. Mindenki az óráját nézi. Egy két fiatal örömmel veszi fel napszemüvegét és láthatóan élvezi a napot.  Nevetések, veszekedések, az autók zaja egy óriási hangzavarrá gyúródik össze. Én csak mosolygok és elindulok. A cipőm sarka halkan kopog a Keleti lépcsőin. Szokásos útvonalon haladok. Nem is figyelek rá merre megyek, a lábaim tudják az utat. Beszállok a metróba, irány a Moszkva. Ám amikor kinyílik a metró ajtaja egy teljesen új, egy teljesen más helyen találom magam.

Hosszú egyenes beton út van előttem. Az út szélén óriási fák állnak és lombkoronáikkal árnyékot nyújtanak az arra éhezőknek. Elindulok az úton aminek a végén egy régi kastély épület áll. Ballra nézek ott a fapavilon, jobbra nézek és látom a foci és röplabda pályát. Ezer és egy emlék rohamoz meg és csak kapkodom a fejemet. 4 hét, az már egy teljes hónap. Ennyi időt töltöttem ebben a táborkertben. Itt változott meg minden. Itt kezdtem el igazán élni.  Hirtelen elkezdek szaladni, ahogy csak a lábam bírja. Éles kanyart veszek és szaladok a völgyön át  a faházakhoz, a mi ping-pong aszatlunkhoz a mi hintáinkhoz. Kitárom a karom és elkezdek pörögni, mint kislány koromban, mikor szoknyát adott rám Anyukám. Becsukom a szemem  és hangosan felnevetek.

De mire kinyitom már újra itt vagyok fenn az iskola legmagasabb tornyában, annak is a legtetejében a könyvtárban. Zsong a fejem. Gondolkodom az érettségiről, a tanulásról, mit kell majd csinálnom ha hazaértem. Arról, hogy olyan jó írni, hogy nem volt semmi ötletem mégis teleírtam az előttem heverő "lapot". Már nem kattogok a határidős dolgaimon és már a kék szemű lány sem ír. De tudom, hogy hova tart az életem és ez békével, megnyugvással tölt el.

A szellő még most is beköszönt olykor és a nap se tudja eldönteni, hogy süssön e vagy ne. És még mindig érzem körülöttem azt a feltétel nélküli szeretetet.

Mert ez sosem változik.

xoxo. Tirza

3 héttel ezelőtt kaptam egy ígéretet ami már akkor nagy hatással volt rám és elkezdett változtatni. Aztán a hétköznapok monoton zúgásában éreztem, hogy valami más. Más vagyok már én is és ez jó. Sokkal boldogabb voltam és kiegyensúlyozottabb. Úgy gondoltam elkezdődött, aztán 2 hét távlatából úgy tekintettem vissza mintha egy hosszú utat tettem volna meg. Voltak problémák és a gondok is felütötték a fejüket, de aztán minden sikerült remekül elrendezni. Éreztem azt, hogy nem vagyok egyedül és szeretnek. Remek volt. Azt gondoltam magamban, hogy nah ha ez így fog menni az nagyon jó lesz. Nem túl könnyű, de nem is olyan nehéz. Azt mondtam hé ez nem is olyan vészes.

Egészen mostanáig mikor jött az első igazi megpróbáltatás. Annyira hirtelen jött és hideg zuhanyként ért a felismerés, hogy minden csak most kezdődik. Az eddigi minden csak a bemelegítés. Közepesen erős szélként próbáltak két vállra fektetni és azt hittem ettől rosszabb nem lehet. Hiba volt. Mert a hétvégén megérkezett a tornádó. Sokkot kaptam tőle. Aztán ahogy enyhült a dolog és a fekete felhők is odébb álltak elmélkedni kezdtem.

Rájöttem, hogy mégsem lesz ez séta galopp. Miért? Mi is volt az az ígéret amit kaptam? Egy egyszerű szó: változás. A változás sosem könnyű és sosem megy gyorsan és talán sohasem ér véget. Ez benne a szép. Mindig minden változik. Az egész egy dominóhatás, ha valami megváltozik benned az elindít egy folyamatot és hatással lesz minden másra ami veled kapcsolatos. Hát egy ilyen folyamat elején vagyok én most.

3 héttel ezelőtt eldöntöttem az első dominót. És most eldőlt a második is. Hogy ez mindig öröm lenne és boldogság? Korántsem.
De nem félek, mert nem vagyok egyedül.

xoxo. Tirza

"Szépséges Királylány Eszmeralda állapota: fogok én még hiányozni neked... majd akkor megtudod. 10 perce

Szépséges Királylány Eszmeralda állapota: ha tudnád ahogy szenvedek, mert szeretlek, te pedig még csak észre sem veszel... :'( 16 perce"

Úgy gondolom mindenki találkozott már ilyen és ehhez hasonló postokkal az arckönyvben. Én sajnos egyre gyakrabban látom azt, ahogy a fiatalok az adatlapjukat lelki szemetesládának használják és név nélkül írogatnak embereknek szemrehányó üzeneteket, szerelmes vallomásokat és a többit.

Egészen máig csak elsiklott ezek fölött a tekintetem, de ma mikor végignéztem a  főoldalamon és jó pár ilyen posttal találkoztam megkérdeztem magamban: " És édesem, miért nem mondod meg ezt neki a szemébe? "
Aztán ahogy egyre többet gondolkodtam ezen egyre nagyobb felháborodás gerjedt bennem.
Sokan elvárják, hogy a meggondolatlanul vagy feltűnési viszketegségük közepette kipostolt gondolataikat megértsék azok akiknek szánják.
Na de már most hogyan is? Halvány utalásokból, célozgatásokból és vagdalkozásokból nem lehet megérteni, hogy mi is az amivel konkrétan problémátok van, hogy mi az ami miatt ki vagytok lelkileg vagy idegileg. Értsétek meg. Néma gyereknek anyja se érti a szavát.

Ha pedig valamit szeretnétek közölni valakivel akkor emeljétek fel a popótokat a gép elől, menjetek oda az illetőhöz és szólaljatok meg! Kommunikáljatok! Annyira szép nyelv a magyar és olyan jól ki tudjuk magunkat fejezni vele, hát tegyétek ezt ti is. Beszéljetek és akkor talán majd mások is megértik, hogy mi az, amivel problémátok van, mi az, ami rosszul esik és mi az, amit egyáltalán nem szerettek.

Ha végre kinyitjátok a szátokat és elkezdtek majd beszélni az emberekhez rájöttök, hogy az élet mennyire egyszerű.

xoxo. Tirza

Elgondolkodtam, mi lenne ha listát írnék életem legjobb döntéseiről. Mikről írnék?  Mekkora lenne a lista? Arra jutottam, hogy hála az Úrnak sok mindent leírhatnék. Most mégis csak az első hármat írom le és osztom meg veletek.

Íme...

1. Megtértem. Rájöttem ( Isten megmutatta) hogy az életem nem a jó irányba megy. Megtapasztaltam, hogy Isten szeret. Felfogtam, hogy Jézus meghalt értem és kapcsolatban akar lenni velem és én igent mondtam neki.

Innentől kezdve igyekeztem minden döntést vele együtt meghozni.

2. Bemerítkeztem. Hivatalosan is keresztény ember ( tinédzser ) lettem.

3. Szombat reggel felkeltem, ( vicc, mert nem is aludtam) felöltöztem. Apuval beültem a kocsiba és az ózdi OTP parkolóba hajtottunk. Ott  már várt egy kisbusz. Pár perc múlva megérkeztek a többiek is és beültünk a buszba. Irány Pécel! Christeens télzáró. Kissé betegen indultam el. Gondolkodtam is, hogy biztos hogy elmenjek?  És végül azt mondtam igen. Életem 3. legjobb döntése volt.

Hogy miért?
Aztért, mert hála a sok imának és támogatásnak Isten meggyógyított, szólt hozzám a tanításon keresztül. Olyanokat mutatott meg amit nem is gondoltam volna és buzdított, hogy menjek oda másokhoz és mondjam el mit láttam róluk. Hogy azt láttam, hogy Istennek nagyon tetszik az amit akkor lát ha rájuk néz és nagyon szereti őket. Odamentem emberekhez és megöleltem őket, mert a szívemben egy olyan szeretet volt amivel képes lettem volna átölelni az egész világot. Buzdításokat és bíztatásokat kellett mondanom másoknak. Hogy miért? Azért mert szükségük volt rá.
Én ezt nem tudtam, de Isten igen. És engem használt arra, hogy mások válaszokat kapjanak. Aztán az ózdi csapattal és a péceli TD-vel meg persze a körülöttünk lévő kb 100 fiatalal óriásit dicsőítettünk, énekeltünk, táncoltunk, ugráltunk. Remek beszélgetéseket folytattam a vegyes tüzelésről, a póni hajamról, az ittlét öröméről, arról, hogy kit hogyan formál Isten, hogy hogyan hoz össze két fiatalt és hasonló remek dolgokról. Megerősítést kaptam magammal kapcsolatban egy olyan embertől aki eddig sosem látott ( talán, mert Manchesterben él). És ennek hála feltudtam szabadulni teljesen. És most szárnyalhatok. Fenn az égen, mint a sas madár. S most már tudom, hogy ha hiszek benne akkor még a vizen is járhatok.

Szóval röviden azért volt jó döntés, hogy elmentem erre a hétvégére, mert felszabadultam, megtanultam igazán őszinte szívvel szeretni és megtapasztaltam milyen igazán és őszinte szívvel szeretve lenni.

Ezzel a mostani hétvége felkerült életem legjobb döntései közé.

Köszönöm ezt Nektek és persze Istennek!
Legyetek Áldottak!

xoxo. Tirza

Hát sziasztok! Régen írtam már. Mint említettem alkotási válságba estem, de egy drága barátnőmnek köszönhetően sikerült belőle kilábalnom. Ugyanis egy olyan jelenségre mutatott rá ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül.

Ez nem más, mint a tucat jelenség. Sötét haj ( sokszor festetett), szolis bőr, erősen kontúrozott szemek, platformcipő, cicanaci.

Gondolom mindenkinek ismerős. Hat kéz nem lenne elég rá, hogy megszámoljuk a leírásnak megfelelő hölgy ismerőseinket.
Meglátok egy ilyen lányt és az a szó jut eszembe, hogy mutatós. A barna bőr, a sötét haj és mellé mondjuk a kék vagy zöld szemek olyan egzotikusan hatnak. Aztán megyek tovább az úton és jé még egy ilyen lány. Két perc múlva még egy és így megy ez.
A sokadik lánynál már csak azt mondom magamba, hogy mutatós, mutatós, de 12 egy tucat. És ha sokat sétálgatnék a városban biztos meg is lenne elég rövid idő alatt a tizenkét lány.

Mint már említettem, nekem is jó pár lány ismerősöm van akire illik a személyleírás. Ahogy sorra vettem őket a fejemben, némelyiküknél éreztem, hogy ez a "divatos vagyok és magassarkúba bújok" dolog mögött valódi vagány stílus rejtőzik, hogy van divatérzékük és nem hatnak műnek. Bár őszintén ezekből az ismerőseimből vannak kevesebben.

Aztán elkezdtem agyalni a többieken. Milyenek lennének is ők valójában? Hogy néznek ki a tömérdek hajfesték, szoli és smink alatt ezek a lányok? Milyen a valódi stílusuk? Sokaknál nem tudom, viszont abba biztos vagyok, hogy ezeregyszer szebbek lennének ha valódi önmaguk lennének nem pedig valami éppen aktuális tömeg stylet húznának magukra. Ha mernének egyediek lenni. Mert azok. Egytől egyig.
Mert nem hiszem el, hogy a világon ahol minden ember különböző, mindenki csak úgy magától találta volna ki ezt a out fitt-et és megjelenést. Persze ez nem mai találmány.

Nemrég még a szőke láz tombolt. A cicás szemek amit tussal húzunk ki, a piros rúzs, a köröm cipő. S annak a hóbortnak is rengetegen hódoltak. Mert a nők, a lányok már csak ilyenek, meg akarnak felelni a tömegeknek, nem akarnak kilógni a sorból.
Hiba! Nagyon nagy hiba! és én azt mondom ( bár tudom nem sokat számít a véleményem), hogy merjetek mások lenni, merjetek kilépni a keretek közül.

Merjetek kilépni a tucatból, mert olyan, mint ti nincs mégegy.

xoxo. Tirza

Tudom mostanában ne igazán postoltam, de ennek hamarosan vége, amíg én kiheverem az "írói" válságom addig ti reggeljetek. ;)  Aztán ha végeztünk jön egy új bejegyzés Tőlem Nektek!

Gyertek!

Hála és mérhetetlen szeretet.
Ez minden amit ma este mondhatok.
Egy kedves barátom küldött egy igeverset ( a Bibliából ).
Arról szól, hogy adjak hálát,  mert Isten szeret és ez a szeretet örökké tart.
Ahogy végigondoltam hirtelen örülni kezdtem ott mélyen legbelül. Azért, hogy van miért áldanom Istent. Kivételesnek éreztem magam és érzem magam még most is.
MERT SZERET! Vágjátok..... szeret. Hihetetlen.
Nagyon hálás vagyok ezért, ami igazából minden számomra.

Én erről az örökké tartó szeretetről kaptam megerősítést a mai napon.

xoxo. Tirza

Kenyeret és cirkuszt a népnek.

Bölcs gondolat. És ez a több száz éves kijelentés ma is kőkeményen megállja a helyét. Az emberek, a korok, az értékrendek, a materiális világ ami körül vesz minket mind-mind változik, de egy alkotó elem mindig megmarad az emberek életében ami nélkül nem élet az élet. Ez pedig a dráma. Ugyanis nem bírjuk nélküle. Szükségünk van a hétköznapi életben arra, hogy történjen valami. Valami ami felborzolja a kedélyeket, mert ha minden szép és rendben van az annyira unalmas.

Sokszor mondjuk, hogy jajj mennyi minden történik velem, egy kész kabaré az életem... És pityergünk is emiatt, de valahol a szívünk mélyén örülünk neki és pontosan erre vágyunk. Nem enyhén paradoxon, de úgy gondolom, nem véletlen az, hogy a mai filmekben egyre több a drámai fordulat, a hihetetlen cselszövések, a pletykák. Egyre többször rabolja el a jó fiútól a hősnőt a rossz fiú és a néző közönség őrjöngve tombol, hogy na végre. Aztán amikor a  filmekhez képest a saját "unalmas" kis életükkel szembesülnek az emberek rájönnek, hogy dráma kell, azonnal, vénásan és nagy dózisban. Ha pedig nincs a környéken semmilyen forrás, akkor felhúzzuk a kesztyűt és előásunk valamit, generálunk egy két dolgot, csak, hogy pezsgés legyen. Így minden olyan Hollywood-i lesz és hihetetlenül izgalmas. Kedvünk kénye szerint vergődhetünk, játszhatunk dráma királynőt, upper east-side-i pletykás nagylányt, hihetetlenül kemény díííler fiút és a rossz fiút aki megmenti a szerencsétlen vergődő ártatlan kislányt.

A  mai korban nagy szüksége van az embereknek a drámára, a cirkuszra. Mi sem bizonyítja jobban, hogy megy a 35.-ik valóságshow, hogy keressük a tehetségeket. Miért? Hogy celebeket gyártsunk belőlük és újabb precedenst teremtsünk arra, hogy csámcsogjunk mások életén.

Úgy gondolom, hogy az emberiség dráma függő lett. Ezt a függőséget pedig leginkább a droghoz tudnám hasonlítani. Egy darabig minden szép és izgalmas, új és érdekes. Csak szállsz az események sűrű forgatagában, aztán mint minden, ez is elmúlik egyszer és utána nem marad csak az üresség, a fejfájás. Mikor kitisztul a kép meglátod, hogy saját magad kevered bajba.
Ez a tény annyira elkeserít és fejbe vág, hogy inkább magadba löksz még 1 adagot és minden kezdődik elölről.
Idilli képekben látod a világot, aztán hirtelen jön a sötétség. Valami elromlik, összetörsz és iszonyúan fáj, de végül kemény munka árán, néhány klisé kíséretében megtalálod a megoldást és minden szép itt a véle fuss el véle satöbbi....
S végül azt veszed észre, hogy nem is a saját életed éled, hanem egy halom filmből összevágott megálmodott valamit akarsz létrehozni, de végül kihullik a lábad alól a talaj és nem marad semmi csak a zord valóság és a dráma.

Na de kérdem én mindez megéri?

xoxo. Tirza

Az utóbbi időben annyi minden történt. Annyi mindenről írhatnék. Fáradtság aztán lustaság, utcai esések, tovább tanulási bonyodalmak, azok a fránya mondatok amik úgy kezdődnek, hogy "Mi lett volna ha....?" és azok a pillanatok amikor úgy igazán unod már ezt az egészet. Írhatnék arról, hogy milyen nagy a kegyelem és mennyire hálás vagyok. Tehát rengeteg minderől írhatnék.

De igazán semmiről sem akarok írni és mégis leírnék mindent. Bele is kezdek. Nem mégsem. Inkább csak becsukom a szemem és engedem had lepjen el teljesen ez az érzés.

Ahogy behunyt szemmel fekszem érzem, hogy a nap simogat, a tenger morajlik én pedig mélyet szippantok a friss tengeri levegőből. Körülöttem a csodás természet és Te. Te aki ott vagy mindenben. Ha kinyitom a szemem látom, hogy minden ami körül vesz hangosan kiabálja, hogy szeretsz. Halvány félmosolyra húzom a szám s vissza csukom a szemem. Majd egy ismerős dallamra leszek figyelmes. Az ujjammal ütöm a  ritmust. A zene a bridgehez ér a pulzusom egyre gyorsabban ver. Kinyitom és azt veszem észre, hogy úgy pörgök mint a ringlispír. A talpam nyomot hagy a  nedves homokban.

Nevetve a földre zuhanok. És újra rád gondolok. Halkan éneklem a dalt az előadóval és közben pillangók repdesnek a gyomromban. Lágy szellő suhan át a parton. Érzem és tudom, hogy itt vagy. Hogy vigyázol rám és gondoskodsz rólam, hogy sosem hagysz el és mindig fogod a kezem. S te vagy az aki erőt adsz nekem.

Erőt amikor már legszívesebben kirohannék a világból. Stabil talaj vagy a taplam alatt mikor hirtelen megszédülök. Felemelsz a hullámok főle ha tombol a tenger és sűvít a szél. Két karod meg óv engem.

Kinyitom a szemem. Itthon ülök a gép előtt és írok. Miről? Egy érzésről egy bizonyosságról, egy élményről, egy megtörtént eseményről. Egy személyről.
Tova szállnak a sulis gondok, a fel nem tett kérdések ködbe vesznek. Az unalom, a lustaság, a fáradtság egyszerűen eltörpülnek.

Nem marad más csak egy kósza gondolat.

xoxo. Tirza

Sokat gondolkodtam már azon, hogy mit is írjak majd ha leülök a billentyűzet elé.  Végül egy olyan témára akadtam ami mindannyiunkat érinti így, vagy úgy. Ez pedig nem más, mint az a magas kőfal amit magunk köré szoktunk építeni. Az a tapasztalatom, hogy az emberek nehezen adják ki magukat. És annak ellenére, hogy véleményem szerint elég nyitott vagyok, sok bejegyzést és dalt írok amik mind apró darabkák belőlem azt kell, hogy mondjam én is gyakran bújok a csigaházamba vagy a váram falain belülre.

Miért? Azért, amiért ti is. Ha nem adod  ki magad teljesen, akkor nem ejthetnek mély sebet rajtad. Egyszerű védekező mechanizmus.

De tegyük fel magunkban a kérdést: Van ennek értelme ?

Nem hiszem.
Miért? Mert úgy gondolom, hogy nem élhetjük meg valódi mélységében az életet akkor, ha folyton körbepárnázzuk magunkat, nehogy megsérüljünk. Úgy ahogy a kisgyerekeket sem 5 m vastag szumó ruhában engedik el szüleik a játszótérre. Hiszen annak semmi értelme.

Ugyan az biztos, hogy a gyerek teljes épségben fog haza érni, de vajon élvezi is majd a kinn töltött időt? Határozottan nem. Hagynunk kell, had fedezze fel az új világot, ahol nem csak ő de más gyerekek is vannak, ahol van sok buktató, mászóka és fa amikről szépeket lehet esni. És úgy gondolom néha le is kell esni. Tudom, hogy nem túl kellemes ha plezúr van a könyökön vagy a térden, de nem tart örökké a seb. Egyszer majd begyógyul és az élménynek köszönhetően megtanulhatjuk, hogy az embernek kapaszkodnia kell a korlátba a mászókán és szorítani kell a faágat ha nem akar lepottyanni.

Nem rejtőzhetünk egy életen át a csigaházainkba. Ki kell lépnünk onnan, meg kell mutatni a világnak, hogy mi igenis létezünk, vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy éljük az életet minden velejárójával együtt. Ha kiadjuk magunkat akkor válhatunk csak igazán szerethetővé. Nem kell félni a lelki sebektől. Lehetséges, hogy tovább tart a gyógyulási folyamata, mint a fizikai sebeknek, de nem tartanak ökörré azok sem.

Nekünk pedig nincs más feladatunk mint kilépni a védőburokból.  És kapaszkodni a korlátba.

És mi lesz ha elesel? Hagyd, hogy Isten bekötözze a sebed.

xoxo. Tirza

Anna még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe mielőtt elindult otthonról. Kissé kopott szőke haja rendezetlen hullámokban omlott vállára. Szeme tussal volt kihúzva. Out fit-je nem volt feltűnő mégis sugárzott róla a vadság, szertelenség. A lány mindent rendben talált magán. Tűsarkús cipőjében átlépett a küszöbön. Ajtó csattan és ő már szabadon száll mint a madárka akit kieresztettek a kalitkájából.

Taxit fogott, fél válról odalökte a címet a taxisnak, fülhallgatóját bele tette fülébe és üvöltette a zenét. Fék csikorgás, fizetés és már meg is érkezett. Nagy levegőt vett és belépett a kovácsoltvas kapun. A 3 emeletes villa beleremegett a basszusba. Huncut félmosolyra húzta száját és besétált életének legfergetegesebbnek remélt bulijába. Bőrkabátját gyorsan fölakasztotta, s miközben körülnézett mindenhol táncoló fiatalokat látott . Bele vetette magát a tömegbe és hagyta, hogy a zene átjárja minden porcikáját. Mozgott a zenére és elfelejtett minden mást.

Pár percen belül megtalálta az ismerőseit akik meghívták, közösen kezdtek szórakozni, táncolni, vakuk villantak, piros papír poharak örültek ki. A nevetés bele veszett a zenébe. Majd felcsendül egy ismerős dallam az emberek megőrültek köztük Anna és a társasága is. Asztalokon ugráltak, törtek zúztak, óriási volt a pusztítás főleg a pult környékén. Minden alkoholban úszott. Végül miután mindenki kitikkadt hamar megoldódott a szállásolás problémája. Az emberek ott aludtak el, ahol éppen összeestek.

Anna azonban nem a tömeggel aludt. Egy szobában találta magát a sötétítőn beszűrődött a hajnali napfény. Anna kábán nézett körbe a szobában és idegen tárgyként tekintet saját maga testére. Ruhái megszaggatva, haja kócosan sminkje elkenődve. Miközben azon gondolkozott, hogy hoygan került ide és mi történt vele megpillantott egy fiút is a szobában. Ismerte, egy évfolyamra jártak, már régóta tetszett neki. Ahogy nézte képek villantak fel lelki szemei előtt. Vad bulizás majd a fiú, amint hoz neki egy italt, koccintanak, táncolnak, majd egyszer csak megragadja a karját és felvonszolja az emeletre. A következő képeken már hevesen próbál tiltakozni de nem tudott  szabadulni a fiú szorításából. S ahogy ezek átvillantak az agyán, erős hányinger fogta el. Szédült és legszívesebben kirohant volna a mosdóba, de nem érzett magában erőt hozzá. Újabb képek kerültek elő hirtelen berobbant benne valami. Lerohant a konyhába erősen megragadta az első tárgyat amit a fiókban talált. Benyitott a szobába ahol nemrég feküdt, a fiúhoz lépett és beleszúrta a fiúba a konyhakést. Közben mérhetetlen fájdalommal ordított fel.

Az iskolában mécsesekkel rakták körbe a fiú  szekrényét és akik elmentek előtte mind mind szomorúan gondoltak vissza az eseményekre. Mindenki a brutális gyilkosságról beszélt. S a diákok gyakran kérdezgették, hogy: Ki volt az aki ilyen szörnyűséget tehetett? A válasz így hangzott:

Az Anna, az Édes Anna.

xoxo. Tirza

Állok egy kősziklán, egy biztos ponton. Körülöttem minden mozgásban van. Forog a föld, vele együtt forgok én is. Váltakoznak az évek, évszakok, a hónapok, a hetek és a napok.

Hol rossz kedvem van, hol szétkürtölném a világnak azt, hogy hihetetlenül boldog vagyok. Néha sírok és sokszor nevetek. Van, hogy mérges vagyok és ingerült és van, hogy nyugodt és békés. Változó.

Mint ahogy szinte minden az életemben. 
Az utóbbi időben rengeteg változáson mentem keresztül, sokminderől tanultam. És tudom azt is, hogy még közel sem tanultam eleget. Rengeteg változáson kell még keresztül mennem.  Mindezek közben barátokat szerzek, formálódom egy jobb emberré csiszolódom, mert van ám bőven tenni való. Egyszóval változom.

És mindez, hogyan lehet sikeres? Hát úgy, hogy van egy biztos pont az életemben. Egy szikla ami soha meg nem remeg, akár vihar, akár árvíz pusztít. És ez bizalommal, hittel, boldogsággal, szeretettel tölt el.

S tudom már, bármennyire is vagyok mély ponton és bármennyire is kilátástalan a helyzet nem kell kétségbe esnem, mert minden ez is meg fog változni. És nem esik bajom, mert
egy kősziklán állok, egy biztos ponton.

xoxo. Tirza

Tudjátok, ezt a bejegyzést már régóta terveztem, agyaltam rajta, hogyan lehetne megközelíteni a témát és milyen legyen a tálalás? Aztán amikor eljött az idő, hogy megírjam, nem éreztem alkalmasnak. Várnom kellett vele. Hogy miért? Talán, mert túl dühös  voltam a karót nyelt fiúkra  és nem tudtam volna  leírni mindazt amit látok úgy, hogy közben ne tiporjak végig másokon. De most eljött az idő.Csak írnom kell.

Szituáció I :
Egy lány és egy fiú találkozik egymással. Valamiért már az első pillanattól fogva szimpatikusak egymásnak. Néhány lopott pillantás, barátok általi bemutatás. Mosoly, értelmetlen, üres  bájcsevely. Majd telik az idő, mindenkinek menni kell a saját dolgára. Elköszönés.

Következmények:

Fiú:
Néhány percet gondolkodik azon, hogy kezdeményezzen e és óriási kockázatot vállalva bejelölje e a lányt az arckönyvbe. Nem teszi meg, gyorsan elhesegeti a gondolatot és kb ennyiben ki is merül részéről a téma. Tipikusan a jó lenne, jó lenne kategória, de azért lusták vagyunk ám tenni is valamit. Inkább hagyja.

Lány:
Elmélkedik ő is egy kicsit ( már ha tud). Vár. 4 nap, 1 hét, 9 nap. Majd megvonja vállát, hát ugyanmár mi lehet ebből.? Bejelöli a fiút.

Szituáció II. :

E-mail váltás. Egy majd kettő később pedig heti egy vagy heti kettő, aztán napi kettő és így tovább. Semmi extra nem történik csak két ember elkezd beszélgetni. Válaszolnak kérdésekre, mesélnek kis vicces történeteket és pont.

Fiú:
Hát szimpatikus ez a lány. Tök jó arc, meg minden, szívesen beszélnék vele előben is. Biztos jól elütnénk az időt. De mi van, ha ő már tovább gondolja....? Esetleg félérti? Te jó ég... Most gondolok bele! SZEMÉLYESEN TALÁLKOZNI? :O Dehogy az az az már túúúúúúúúl sok lenne. Igen, az már kemény kapcsolat... Inkább rövidre zárom ezt az egészet.

Lány:
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól el lehet dumálni ezzel a sráccal. Totál más arcnak tűnt...Örülök, hogy megismerhetem, bár ez a sok levél... Jó lenne személyesen találkozni. Nem is  tudom, ha szeretne biztos szól majd.

Vagy nem. Mert kedves naív lány, szeretném elmondani neked, hogy a fiú nem fog meghívni egy kávéra. Vagy nem megy el veled egyet sétálni és beszélgetni. Hogy miért nem? Mert túl agyalja a dolgokat. Igen, jogosan teszed fel a kérdést, hogy DE MIT?
Talán azt, hogy egy ellenkező nemű lénnyel érintkezzen, aki nem rokona vagy bölcsis ismerőse. Mert belenevelték azt, hogy a döntéseinek következményei vannak ( ami igaz). De nem tudja mérlegelni vagy tévesen mérlegeli a helyzetet. Azt hiszi, hogy zizzent álmodozó vagy és a kávé mellett már a menyasszonyi ruhát terveznéd. Úgy gondolja, hogy egy kávézás egyenlő a lánykéréssel és, hogy ennek komoly következményei lesznek. Miközben ő erre nem áll kész és és és....
Sok mindenben nincs igaza. Egyben viszont igen. Nem áll kész a normális emberi kapcsolatokra. Hogy miért? Nem tudom.

Szívem szerint megkérdezném tőle. Miért félsz megismerni új embereket? Miért félsz lépni? Miért kombinálod túl a dolgokat? De legfőképp azt kérdezném meg, hogy

Miért vagy ilyen karót nyelt?

xoxo. Tirza

A gyémánt  a lányok legjobb barátja. Énekli Marilyn Monroe. És azt kell, hogy mondjam nem mondott hülyeséget a szöszi. Egyetértek vele.

S ha már itt tartunk be kell vallanom, hogy egy gyönyörű gyémánt nyakék tulajdonosa lettem.

Hihetetlenül szép és el sem hiszem, hogy mindez az enyém pedig igen. Minden egyes gyémánt egyedi és önmagában is ritkaság. Mert nem mások azok mint Ti.
Ti, a barátaim, vagytok számomra a különleges felbecsülhetetlen értékű ékkövek amik beragyogják az életem. Vannak olyan gyémántok akik télen is kaphatók egy kis fagyizásra és sok mókázásra, némelyek pedig a forrócsokis beszélgetéseket és a temérdek nevetést részesítik előnyben. Vannak gyémántok akik szeretik a csillámport, a vakuk fényét, akikkel órákon át lehet beszélgetni egy diófa alatt. Míg mások inkább a telefonos kommunikációt értékelik és művelik mesterfokon. Egyesek az ágyban való kacarászás nagy mesterei vagy tornaművészek. Mindannyian másban vagytok jók, de van egy közös pont, szebbé teszitek a napjaim.  Beragyogjátok az életem.

Épp ezért nem leszek nagy igényű és még több gyémántot kérnék a következő évre.
Hiszen tudjátok!

A gyémát a lányok legjobb barátja.

xoxo. Tirza

Még 45 perc van hátra az idei karácsonyból.

Hogy mi minden történt és mennyire volt jó és mennyi meló és élmény volt azt nem lehet leírni. És nem is áll szándékomban.
Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy az idei volt az elmúlt évek legjobb karácsonya.
Volt itt fahordás, kutyával játszás a hóesésben, takarítás, sütés főzés, minden mennyiségben. Kisebb összezörrenések és ölelkezős nevetős békülések anyuval, fa díszítés öcsivel, ajándék bontás ötösben, mert nálunk az Argó is családtag, neki is benn a helye karácsonykor. Volt sok finom étel.... és sok finom ital és sok családtag és jó gyülis alkalom. Megemlékeztünk arról, hogy miről is szól ez az egész és hálát adtunk érte.
Aztán klassz 25 fős szűk családi összeröffenés is volt no meg persze a  romeltakarítás.
És most pedig fáradtság van.

Karácsony ebben az évben is szerettelek.

xoxo. Tirza

Tegnap megtapasztaltam milyen a félelem nélküli létezés.
Jelentem: Eszméletlenül jó.

Az ember életében mindig vannak olyan dolgokat amiket nem mer meglépni, mert fél a következményektől, hogy mit gondolnak majd mások. Hogyan fognak ezek után vélekedni róla és változik e a viszonyuk? Az én életemben is vannak ilyen dolgok jócskán. Kb egy 20-as listát írhatnék, amit meg szeretnék csinálni, de félek attól, hogy mi lesz a visszhangja. Ezen a listán van sok őrültség és van sok olyan dolog amit muszáj lenne megtennem, de sokszor nehéz az árral szemben úszni.

Ám vasárnap délután mégis megtettem.
Éppen kinn volt a gyüli kórusa a polgármesteri hivatal előtt és régi karénekeket énekeltünk, teát osztogattunk, meg meghívókat a karácsonyi alkalmakra. Aztán egy erős késztetést éreztem arra, hogy elinduljak az utcán és hangosan dicsőítsek.
Elsőre meglepődtem, és elkezdtek fürgén forogni az agytekervényeim. Azon gondolkodtam, hogy mi lesz ha találkozok egy ismerőssel esetleg sulis társsal.

Aztán egyszercsak felerősödött a késztetés. Tudtam, hogy mennem kell és elindultam.
3 társam és én megindultunk az egyik forgalmasabb szakaszon. 4-en mint  a muskétások.
És rögtön el is kezdtünk gondolkodni, hogy mit énekeljünk, az egyik kedvenc dalom mellett tettük le a voksunkat. És már el is indult a dal.

Nem csak egyszerűen énekeltünk a hangok nem a torkunkból hanem egyenesen a szívünkből jöttek. És azon vettem észre magam, hogy iszonyatos hangerővel énekelve vonulunk végig a városon. Hihetetlen és felfoghatatlan volt.

Óriási élmény volt így dicsőíteni és észrevettem, hogy kb az első hang után már egyáltalán nem féltem. Minden félelem nélkül róttam Ózd utcáit vasárnap délután a sötétben.

Azt hiszem, sosem voltam még ennyire szabad a szülővárosomban mint akkor. Hihetetlen érzés volt.

Megtettem az első lépést, és hamarosan jön a következő.

Ki tart velem?

xoxo. Tirza

Ma volt az év utolsó tanítási napja a sulimban. Izgalommal vártam, mert ez annak a jele, hogy már csak 4 hónap és vége ennek az egész középsulis drámának. Mert sokszor úgy érzem, hogy az.

Mint minden évben idén is megrendezésre került a karácsonyi ünnepség. Amikor még ifjonc voltam akkor az volt a szabály, hogy minden osztálynak készülnie kell valamilyen kis műsorral és elő kell adnunk az iskola előtt. Mára már lazult a rendszer, a szereplés nem kötelező. Meg is látszott a műsorra való jelentkező osztályok listáján. 3 osztály vállalkozott arra, hogy előad nekünk valami kiss szösszenetet legyen az tánc, vagy tánc esetleg zene, olykor pedig tánc. Akik bevállalták ezt a nehéz próbatételt szeretnék gratulálni, nagyonügyesekvoltak! Aztán a megszokott programok között volt a kangoo lányok téli produkciója és újítás is volt bőven, a show elemek között játékokkal próbálták fenn tartani az érdeklődést.

Érdekes volt. Eddig  minden évben vártam a karácsonyi műsort olyan jó volt a hangulat, meghitt és családias, most pedig csak egy shownak tűnt ami erőltetett volt. Aztán mikor eljött az osztályok közös kis éneklése és a 25 főből 9 álltunk összeborulva keserédes érzés fogott el. Sírni tudtam volna.
Síratni az elmúlt évek boldog suli karácsonyos percet és sírni a kíntól, hogy még 4 hónapot kell eltöltenem ebben a rendíküli osztályban. Kissé paradoxon helyzet volt. De az a pillanat is elszállt és tovább kell lépnem rajta. Ha oksoak vagyunk tudunk tanulni az ilyen helyzetekből, ha nem akkor sosem tudjuk megélni és bescsülni azt a jót ami épp történik az életünkben.

Összességében nem volt jó az idei sulis ünnepség. Hogy miért azért, mert úgy tűnt az érzések, a szeretet, békesség, harmónia nem fontos. Lényeg, hogy a show menjen tovább. Aztán bele gondoltam, hogy miért maradtak el a fenn említett várva várt érzések. Azért kérem szépen, mert nem volt emg bennünk. Nem a szevrezőkben, nem az iskola épületében, hanem a mi szíveinkből hiányzott a szeretet, békesség és a harmónia az iskola felé mindenki felé.

Legalábbis belőlem hiányzott.
S megtanultam, hogy mi az amire szükségem van minden körülmények között....

xoxo. Tirza

Járok egy úton amit én választottam. Járok egy úton ami nem könnyű. Járok egy úton ami szűk és görönygyös és kanyargós. Sokszor esem el és sokszor jövök rá arra, hogy ha máshova lépek jobb lett volna. Szerzek sebeket utam során, és előfordul, hogy tudatos döntés nélkül elkezdek a nagy és kitaposott ösvény felé mozdulni.

Viszont akkor rögtön elesem, ugyanis az én lábaim a nehéz útra vannak megedzve és már a könnyű talajt nem bírom. Nem járhatok a könyebb ösvény. Az nem az én utam. És sikerül mindig visszatérnem a saját csapásomra. Tudom, hogy ott biztonságban vagyok, az az, az út amin járnom kell. És  hiába, hogy nem látom a végét mégis valami hajt belülről. Ahogy megteszem a lépéseket letisztul bennem, hogy hova kell lépnem a következő alkalommal. És amikor elesem akkor van aki segít felállni. Amikor a földön fekszem, mert elbuktam rájövök, hogy mi az amiben még fejlődnöm kell. Felállok és megyek tovább. Harcolok az ösvénnyel, a kövekkel kavicsokkal, szirtekkel amelyek nehezítik az utam.

S hogy miért teszem ezt?
Miért megyek itt, mikor ennyit sérülhet az ember?
Azért, mert azt szeretném, hogy az utam végén ha egyszer célba érek, a dicsőség ragyogjon rám, nem a sajátom hanem az Övé. Azt a célom, hogyha majd rám néz azt mondja: "Ő az én szeretett gyermekem akiben gyönyörködöm."

De addig még rengeteget kell  fejlődnöm és hosszú út vezet a csúcsig.

Egészen addig a pillanatig nem mondhatok mást minthogy:

" Járok egy úton..."

xoxo.Tirza

Mit akar a fiú? Sokszor tesszük fel ezt a kérdést mi lányok. Sokat gondolkodunk, hogy mik az elvárások és, hogy hogyan feleljünk meg nekik.

A mai napon, amikor kinyitottam az arc könyvemet, tucat fotó jelent meg a kezdőlapomon, lányokról. Mindannyian falatnyi rucikban, tökéletes sminkkel és jól stylingolt hajjal pózoltak, szemük csillogott és nem a vas akarattól ( szerk.: Csajok háborúja ), hanem bizonyítási vágytól. Mindannyian irtó sexisen néztek, akartak nézni. És ez a jelenség gondolkodásra serkentett.

Miért van az, hogy annyi kép terjed a neten ami  "többet mutat" a kelleténél?
Miért állnak le hétköznapi lányok melltartóban pózolni?
Aztán letekertem az oldalon egy kicsit és meg is kaptam a választ. 526 ezer lájk 24 óra alatt és kb 50 nyálcsorgató komment a fiúktól és másik 50 nyalizós komment az irígy lányoktól.

És ez a kulcsa a dolognak kérem szépen. Manapság az imponál a fiúk nagy részének,   ( tisztelet a kivételnek) hogyha minnél többet látnak. Majd minnél hamarabb minimális erőfeszítéssel megkaphatják azt. Manapság azok az értékek, ha csinos vagy, tip top vagy, mindig  számodra "előnyös " ruhát hordassz. Nem kérdezel sokat, nem gondolkodsz sokat, de azért 1-2 mondatot ki tudsz magadból préselni, hogy úgy tűnjön nem vagy teljesen buta. A saját véleményed mellett kiállsz egészen addig amíg vadul meg nem csókolnak. És ha vágysz a kapcsolaton belüli önállóságra, persze csak akkor mikor a kedves barátod is úgy akarja.

Mindezeket a tulajdonságokat akarják látni jó páran egy személyben és kész is az instant nő. És sokan, nagyon sokan bele is mennek ebbe. Ez kérem szépen, szépen csomagolt adok és vissza nem kapok kapcsolat. Úgy tűnik mintha lenne súlya a szavadnak és van is, csak pille könnyű. Úgy tűnik mintha te irányítanál közben megvezetnek. Olyan mintha mind kettőtök igényei ki lennének elégítve közben te folyton csak kompromisszumokat kötsz. Megfelelsz az abnormális elvárásoknak.

És mi van azokkal a lányokkal akik nem ilyenek? Akinek van határozott véleményük, akik össze tudnak rakni egy ép kéz láb mondatot. Akik  hozzászólásaikkal emelni tudják a beszélgetés színvonalát. Akik nem játszák el a szeretőt. Akinek van tartásuk. És nem mennek bele idióta, despota kapcsolatokba. Na hát ezek a lányok azok akik 34 évesen milliárdos profitot termelő cégek vezetői székében ülnek, munkamániások és egyedülállóak.

Hogy miért? Mert hiába, hogy értékesek, nem kellendők, mert nem felelnek  meg a tömeg elvárásainak.

Tisztelet a kivételnek.

xoxo. Tirza

Eredetileg azt terveztem, hogy az új bejegyzésem provokatív lesz és odamondogatós, vad és szertelen. Ugyanis miután postoltam az előző bejegyzésem ezzek az érzések jöttek fel bennem, vagyis az ilyen bejegyzés iránti vágy.

De végül mégsem ezek lesznek a  fő mozgató rugók. Mert egyszer csak belém csapódott egy meteorit és letévesztett az előre kitervelt csapásvonlaról. Ez a meteorit Ti voltatok lányok.
És ezt a bejegyzést Nektek ajánlom.

"Anna teljesen elengedte magát. Nem tartotta saját testét tovább. Gondolataiba sem kapszkodott már. Fel akarta adni. De a teste élni akart. Az a test amit ő mélységesen utált. Hogy miért? Hát mert nem volt tökéletes, legalábbis ő azt gondolta. Nem látta magában a szépet, a jót és egyáltalán  nem tekintett úgy magára mint egy lény aki másnak tetszhet. Hogy miért ? Mert nem volt 180 magas, nem volt sovány, nem voltak 120 cm-es lábai. Nem volt derékig érő szőke haja, hibátlan bőre és bounti kék szeme.

Mindezért megvetette magát. Sosem érezte azt, hogy elég csinos, hogy elég szép, hogy elég kívánatos. És egyszer csak  megunta ezt az érzést. Eljutott arra a pontra, ahol már nem volt elég, a mindennapos hánytatás, a kimerítő edzések és a diéta. Ezért döntött úgy, hogy enged egy kád vizet és elmerül benne.

Kinyitotta száját, és nagyot lélegzett. Ebben a pillanatban emelte ki valaki. Valaki aki úgy gondolta, hogy tökéletes. Valaki aki látta milyen is ő valójában. Egy gyönyörű 165 cm-es lány, hosszú barna hajjal, fomrás alakkal, mély barna igéző szemekkel."

Lehet úgy gondolod, hogy jajj ez csak egy hülye kitalált sztori és, hogy azért te sosem süllyedsz idáig. Te csak egyszerűen nem vagy megelégedve magaddal, de azért nem utálod a tested. Hát Neked aki ezeket gondoltod most magadban elárulom minden így kezdődik, amíg szépen el nem indulsz lefelé a lejtőn. Azért, mert látod a tévében, az újságokban, a bemutatókon, vagy a suliban a szép lányokat akik mind azt sugallják, hogy te nem vag elég jó.

Hát kérem szépen dehogynem! Ugyanolyan jó vagy! Semmivel sem vagy kevesebb egy nyakigláb, 45kg-s manökennél, vagy egy szépségkirálynőnél, vagy a barátnőidnél.
Te is gyönyörű vagy!
Ti is gyönyörűek vagytok!

Csak tanuljátok meg meglátni azt amilyenek valójában vagytok. Gyönyörűek.

xoxo. Tirza

Az elmúlt időszakban annyi minden történt velem, hogy nem is  tudnék kiragadni egyetlen eseményt sem.

Szalagavatóra készültünk, folyton próbáltunk, szervezkedtünk, elkezdtem gitározni tanulni és valahogy rám telepedett a nyomottság és letörtség.
Aztán a napokban már nagyon elviselhetetlenné vált, de minnél jobban zavart annál mélyebbre süllyedtem benne. Szörnyű érzés volt.  És őszintén nem is értettem, hogy miért törtem meg ennyire.

Mindig is azok közé az emberek közé tartoztam akik élvezték a pörgést, ha több felé kellett figyelniük, ha volt munka stb, de most valahogy nem ment. Ott legbelül megtört valami. Feladtam.

Feladtam úgy, hogy közben észre se vettem, hagytam hogy a mocsár folyamatosan nyeljen el, pedig ott voltak körülöttem az indák, de én nem kapaszkodtam bele inkább csak sírtam és engedtem, hogy elnyeljen.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis van valakim aki viszont, nem engedi, hogy bármi bajom essen. Aki felsegít a földről ha elesek és kihúz a mocsárból mielőtt belefuladnék. Aztán jó erősen megráz, hogy Tirza kelj életre, éledj fel!

És tádám. :) Kész is a csoda. Újra érzek, újra élek. És  tudom, hogy mit kell tennem.

Fel kell venni a kesztyűt és küzdeni kell, vinni a terhet, a sajátomat és olykor másokét is. Mennem kell és győznöm kell.

És tudom, hogy nem kell félnem, mert értem mit jelent, hogy a húr csak megfeszülve zeng.

xoxo. Tirza

A mai nap eszméletlenül eseménydús volt. 
Reggel 5-kor keltem, aztán 7:00-kor már a buszon ültem és irány Pest.

Először egy röpke találkozó volt terítéken. Jó volt. Volt ökörködés és egy-két mélyen szántó gondolat is akadt. No meg volt fagyi :D yeah. Jól éreztem magam.

Aztán a hangulat csak fokozódott. Jöttek a szívemnek kedvesebbnél kedvesebb arcok, a gulyás leves, a dicsőítés az ima és úgy éreztem, otthon vagyok. Volt egy kis műhelymunka, egy kis rohanás a vonathoz. Vásárlás a Váci utcán... " Ki mondja bénábban, hogy bocsi" verseny.. és sok nevetés.

Aztán elutaztunk egy picit az USA-ba, azon belül is California-ba. Ittunk kávét, beszélgettünk és csak úgy a semmiből előkerült egy fekete elektro akusztikus gitár és azt mondta: - Boldog Szülinapot!

Körülbelül sokkot kaptam, ez most komoly? Beszélő gitárok? Azta mindenit.......... Még a búcsúzkodás pillanatában sem igazán fogtam fel, hogy mi is a helyzet.

Megérkeztünk a Hiltonba és a szőnyegen ülve kaptam még egy kis meglepetést, még egy pár ajándékot. Volt itt karkötő és sok egyéb számomra hasznos tipikus csajos kellék. Aztán a nagy ajándékozás örömére gitárt ragadtam és elkezdtem játszani azt a 4 akkordot amit eddig sikerült  "megtanulnom".

Most pedig itt ülök és egyszerűen hihetetlen az, hogy mennyire sok szeretetet kaptam a mai napon. A rengeteg ajándék közepette pedig rájöttem, hogy nem azok az igazi kincsek amiket kaptam, hanem azok akik adták.

Nagyon hálás vagyok értük és azért, hogy ennyire szeretnek.

Már csak egyet remélek, hogy egyszer egy napon visszaadhatok egy keveset mindabból amit kaptam.

xoxo. Tirza

Ha valaki 2 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy nem fogok tömegek előtt ugrálni a végzős évemben, kiröhögtem volna. Elképzelhetetlen  volt számomra, hogy abba hagyjam a kangoot és mégis, kissé szatírikus.:)

Ma mikor felkeltem és készülődtem suliba, tisztában votlam vele, hogy  először fogom látni a csapatot fellépni azóta mióta kiléptem. Előre elhatároztam, hogy kívülállóként fogom figyelni minden egyes mozdulatom és nagyító alá veszem az érzéseimet aztán kivesézem itt nektek.

A sztori persze tipikusan Tirzásra sikeredett.
Álltam a buszmegállóba fél percenként néztem a telóm, hogy mikor jön már a busz, ugyanis mekkora gáz lenne ha lekésném a kangoo-sok minden évben megtartott bemutatóját. Magamban mondogattam: Nem késhetek el, nem lehet, már túlságosan elterveztem, hogyan boncolgatom azt a szomorúságot ami majd keletkezik bennem....

Természetesen lekéstem az első táncot, ráadásul azt amelyikre inkább kíváncsi voltam. Igen hoztam a formám. Azonban a másodikat végig tudtam nézni. Álltam egy helyben néztem, hogy ki, mit és hogyan csinál. Aztán hirtelen eszembe jutott az a 4 év amit ezzel töltöttem. Ránéztem a helyemen álló lányra, aztán a többiekre. Elmosolyodtam.

És hogy milyen érzés volt? Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mások leírták. Furcsa volt és természetesen hiányérzetem támadt. De nem azt sajnáltam, hogy most már nem ugrálok párszáz 8.- os előtt, hanem maga a kangoo hiányzott. A mozgás és az az érzés amit adott számomra mindez.

Aztán vége lett, felmentem leültem a folyosón az egyik fotelba és csak kaptam a tömérdek információt és rájöttem, minden ugyanaz mint volt, semmi sem változott.

S abban a percben elmúlt az a halvány vágy, hogy vissza kéne mennem.

Vagy ki tudja?

xoxo. Tirza

Véleményem szerint, szíve legmélyén minden ember vágyik a "happy end-re".

Amikor olvasunk egy történetet, amikor nézünk egy filmet reméljük, hogy boldog véget ér. Reméljük, hogy a kusza és sokszor borús történet végén ki süt a nap. A rossz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig boldogan él míg meg nem hal. Legyen az krimi, akció film, sci-fi, dárma, szerelmes történet.

Az utóbbi művekben (amiket olvastam, néztem) viszont elmaradt mindez. Mikor megkérdeztem az illetékeset, hogy: -Na de miért???????
Azt felelték: - Ha minden tökéletesen mesésen alakult volna, akkor nem lenne valósághű. Manapság nem így mennek ezek.

Ez elgondolkodtatott. Egyrészt, elismerem és aláírom, hogy igen vannak dolgok amik nem jönnek össze és nem is kell összejönniük. Nem sikerülhet mindig minden. Szükségünk van arra, hogy érzékeljük a zord valóságot azért, hogy tudjunk tanulni hibáinkból, erőt merítsünk és megeddzjődjünk ahhoz, hogy ha valamiből vesztesként jövünk ki akkor is fel tudjunk állni. Hogy  érezzük és értsük az élet megy tovább, a sebek begyógyulnak és idővel lehet ez lesz számunkra a legjobb.

De mégis megszólal bennem a gyermeki és naív énem ami még hiszi, hogy minden lehet szép és csodás. És most ahogy gondolkodom egyre jobban hiszek neki, mert véleményem szerint minden azon múlik, honnan nézzük a dolgokat. Ha úgy gondolunk vesztett csatáinkra,meg nem szerzett dolgainkra, hogy előnyt tudunk kovácsolni belőlük, hogy azokat  épülésünkre tudjuk fordítani, akkor igen is nyertünk. Rá kellett hogy jöjjek, nem attól ér valami boldog véget, ha minden úgy van ahogyan mi elterveztük. Mert az általunk vélt happy end, talán nem a valós. És a klisék nélkül is lehet áldott, szeretetteljes, győztes életünk.

S boldogan élhetünk, míg meg nem halunk.

xoxo. Tirza

Csapás vonal nincs. Téma nincs. Elképzelés nuku. Csak én vagyok és az a vágy hogy alkossak valamit. Majd szépen csorognak a betűk, szavak, sorok lefelén és én teljesen átadom magam ennek a folyamatnak.

Elkezdtem írni a mondatokat már tartottam 2-nél. És bummm. Valami az eszembe jutott, gyorsan delete... És íme.

Arra a felismerésre jutottam, hogy elképesztő módon befolyásolnak minket azok a dolgok amiket nézünk, filmek, sorozatok, klippek, divat riportok, divatbemutatós összeállítások és a többi. Persze most gondolhatjátok, hogy szegény hülye csaj, erre még csak most jött rá... És azt kell hogy mondjam nem, nem most jöttem rá, de sosem foglalkoztam vele komolyabban.

Felerősödött bennem az, hogy mennyire ragaszkodunk egyes karakterekhez, szereplőkhöz, sztorikhoz. Olyan dolgokhoz amelyek nem léteznek, csak egy óriási képzelőerővel rendelkező ember agyának szüleményei. Kitalált szereplők, karakterek, helyszínek, érzelmek, kapcsolatok. Az egész világ fikció. Nem valós. Legyen ez a Twilight 1,2,3,4,5 vagy ki tudja hanyadik része. A Való Világ, az Így jártam anyátokkal stb. Egyik sem igazi, mindegyik meg van rendezve és arra lettek teremtve, hogy szórakoztassák a népet. Némely jobb minőségű művek pedig, hogy az alkotó kitudja fejezni mindazt ami benne van.

Azt tapasztalom, hogy mi emberek bálványozzuk mindazt amit abban a kis / nagy/ plazma/ lcd dobozban látunk. Általa alkotjuk meg értékrendünket. Mióta bejöttek a vámpíros filmek, sorozatok tömkelegei, minden lány olyan szerelemre vágyik mint a Belláé meg az Edwardé. ( Hát nem tudom én nem repdesnék a boldogságtól ha a pasim ki akarná szívni a vérem, de ez mellékes, lehet velem van a baj.) Mindenki vágyakozik egy rosszfiú után aki összetöri a szívét, aki embereket mészárol le. Hihetetlen népszerűségnek örvend az, ha emberek önszántukból mennek be egy x négyzetméternyi kis helyre, hogy lejárassák magukat 12 millióért. És ez teljesen rendjén is van, ha valaki a testét árulja akkor meg már rögtön skarlátossá nyilvánítjuk. NE értsetek félre egyik sem jó. De a kettő között én nem sok külömbséget látok.

Mi emberek meg ülünk a kocka előtt és nyálcsorgatva bámuljuk, hogy milyen jó lenne ha mi lennénk ott. " Milyen klassz lenne, ha az egyik ilyen film főszereplő nője lennénk. " "Milyen jó lenne ott lenni ebbe a Villába, lehet jelentkezek már az Összeesküvőkbe, még úgy is lehet, akkora király."

Emberek ébresztő! Ez nem normális és legfőképp semmi köze az igazi világhoz amiben élünk. És nem azt mondom, hogy ezentúl ne nézzen senki semmit és tűzre a tv-vel. Igen néha én is megnézek ezt azt, de nem lehet, hogy átengedjük, hogy magunkba szívjuk és a rabjai legyünk.

Lázadok! A mai naptól az eddig megtekintett műsörök nagyrészét el is fogom hagyni. Nincs szükségem ezekre a vackokra.

Ebben a világban akarok élni nem pedig bezákórzni a nappaliba és kukkolni mitcsinálnakazokottbenn a megrendezett kis világukban.

A kérdés az, hogy velem tartasz?

xoxo. Tirza

Az utóbbi időkben igen sok bejegyzésem szólt a férfiakról, a nőkről, külön külön is és együttvéve. Most azonban szeretnék keresztül gázolni ezen a fáklyás meneten. Elhatároztam tehát, hogy az új bejegyzésem írásakor teljesen más tájak felé veszem az irányt.

Életünk során döntések millióit kell meghoznunk. El kell, hogy döntsük, hogy melyik naciba bújunk bele reggel. Hogy melyik póló az ami passzolni fog hozzá. Eldöntjük, hogy bemegyünk suliba és résztveszünk minden órán, vagy akár ellógunk néhányat. Hazaérve eldöntjük, együnk e valamit ebédre vagy sem és ha igen akkor mit. Leülünk valamilyen számítástechnikai eszköz elé, bekapcsoljuk. Eldöntjük, hogy akarjuk e a MSN 89 ezredik új verzióját vagy sem. Eldöntjük mit fogunk hallgatni, kivel fogunk beszélni és kivel nem. És még sorolhatnám, hogy egy nap hányszor döntük különböző dolgokkal kapcsolatban.

Fontos az, hogy legyenek elhatározásaink az életünk során. Létszükséglet az, hogy legyenek céljaink és ehhez mérten céltudatosan élljünk. A céltudatosság és az elhatározottság kéz a kézben járnak. Elősször elhatározok valamit utána pedig célorientáltan megcselekszem. Éppen ezért írok egy listát az új elhatározásaimról.

1. Elhatározom, hogy mindig a legjobbat feltételezem másokról.

2. Elhatározom, hogy igyekszem mindenkihez szeretettel fordulni.

3. Elhatározom, hogy 100%-osan adom magam ahhoz amit az én Atyám eltervezett.

4. Elhatározom, hogy nem rágódom olyanokon amiken fölösleges és értelmetlen.

5. Elhatározom, hogy mindig bejárok MINDEN órára. És ez alól a matek sem kivétel.

6. Elhatározom, hogy nem veszek minden apró kis jelentéktelen dolgot személyem elleni támadásnak és épp ezért nem sértődöm meg.

7. Elhatározom, hogy a célon tartom a szemem és igyekszem mindig céltudatosnak lenni.

8. Elhatárzom, hogy tiszteleben tartom mások véleményét. Akkor is ha nem egyezik meg az enyémmel. És nem akarom őket meggyőzni, hoyg nekem van igazam. :)

No hirtelen ennyi. Bár biztos rengeteg dolog van még amit el kéne határoznom, hogy nem teszek és helyette így cselekszem... De nem, ezek közül nem minden tartozik a nagyérdeműre. :)

Hiszem, hogy az elhatározásaim meg fognak valósulni. Remek mesterem van. Csak mégjobban figyelnem kell rá.

xoxo. Tirza

Előző bejegyzésemben két féle nőtípusról írtam. Most pedig szeretném tovább vinni a gondolat menetet.

Véleményem szerint, minden nőben mindkét típus megtalálható. Azért gondolom így, mert az utóbbi időben elég sokat olvastam és jól megfigyeltem a női karaktereket. Voltak olyanok akik világ életükben kísérők voltak, voltak olyanok akik vérbeli kísértők és akadtak olyanok is akik fiatalabb korukban kísértők később kísérők lettek.

Épp ezért úgy gondolom, hogy mindenkiben megvan ez a kettősség. Csak vannak olyanok akikben  a kísérő és másokban a kísértő kap vezető szerepet. Hogy ennek mi az oka? Felsorolni is nehéz lenne. Közre játszik a neveltetés, az életkörülmények, a múltban történt események, amelyek örökre nyomot hagytak egyes nők életében.

Van aki azért válik kísértővé, mert egyszer valaki kihasználta végül eldobta és úgy gondolja így fog vissza vágni. Esetleg így nem sérülhet. Mások azért lesznek kísérők, mert úgy gondolják tűrni és bírni kell, mindent.

Persze az összes okot nem lehet felsorolni. Több ezer eltérő eset van. És nem is célom mások életét boncolgatni, elemezni.

Véleményem szerint úgy kell ennek működnie, hogy megőrizzük személyiségünk mindkét oldalát. Rá kell éreznünk mikor van szükség a megértő kísérőre és mikor kell a szenvedélyes kísértő.

Hogy ez könnyű e? Természetesen nem.

Íme tehát egy újabb kihívás.

xoxo. Tirza

Gondolatok tömkelege repdes a fejemben. És igyekszem az összeset egy nagy egésszé gyúrni és stílusosan tálalni. Lássuk mi sül ki belőle.

Vad, erős, határozott, szelíd, gyenge, bátortalan, kis cica, vadmacska, bűbájos, szende, elragadó, finom, törékeny, harcias, makacs, engedékeny, harapós.
Hogy kiket is írnak le ezek a jellemzők. Hát nem másokat mint a nőket.

Sokszor halljuk, hogy a nőket/ lányokat nem lehet kiismerni, míg vannak olyanok akik azt mondják, hogy igenis ki lehet számítani a lépéseinket. Hát akik az utóbbi véleményen vannak azok előtt kalapot emelek. Sokszor szoktak minket kategóriákba sorolni a férfiak és mi magunk is elég gyakran állítunk rangsort, most azonban a több tucat kaszt helyett csak két csoportot állítanék fel.

A kísérő és a kísértő csoportját. Eme rendszer megalkotása nem saját találmány, Móricz volt aki elémtárta ezt a fajta csoportosítást.

A kísérő.

A kísérő az a nő típus akit egy férfi feleségnek választ. Legfontosabb jellemzői: legyen házias, szelíd, elragadó és törékeny. Lehessen oltalmazni, védelmezni, vezetni és szeretni minden különösebb nehézség és izgalom nélkül. A kísérő mindig kitart férje mellett. Követi őt jóban rosszban. A kísérőtől nem várják el, hogy  szenvedélyes legyen, hogy legyen tartása. A kísérő kellemes társaság és szerethető, de egy idő után épp ezért megszokható.

A kísértő.

A kísértő nő típus vad, szenvedélyes, erős, makacs és harapós, pont olyan mint egy vadmacska. Nehéz megszerezni, küzdeni kell érte. Nem szereti ha vezetik, számára az a legjobb ha egyenragú félként kezelik. Kicsit sznob és büszke. Bűbájos és légies, olykor finoman kacér. Minden férfi életében van egy kísértő, de sosem vállalja be a halálugrást és nem száll be egy  száguldó és lángoló sportkocsiba.

A férfiak megmaradnak inkább a jól bevállt, szép karosszériájú, strapabíró, közép kategóriás autónál.

Ez a két csoport létezik és valós. A kérdés már csak az, hogy mi történik akkor, ha a kísértő és a kísérő egy személyben ötvöződik?

És egyáltalán létezik e ilyen?

Ki tudja? Talán épp most megy el melletted az utcán...

xoxo. Tirza

Hát sziasztok!
Az elmúlt 1 héten egyszer sem publikáltam semmilyen irományt, az oka többek között időhiány volt és az, hogy akartam egy jól felépített, megszerkesztett bejegyzést. Na hát el is kezdtem az ötletelést, jegyzeteltem, jó íróhoz illően. Aztán ma amikor gyalogoltam haza a vaksötétben egyedül és üvöltve énekeltem ezt a dalt, akkor azt mondtam: - Oké minden eddigi ötlet delete és csak érzésből.

Így született meg ez a bejegyzés. :) És igazából nincsen a fejemben semmilyen vezérfonál, se ütös végszó, se semmi ilyesmi. Csak egyszerűen boldog vagyok, jól érzem magam a bőrömben, élvezem azt, hogy vannak érzéseim.

Néhány héttel ezelőtt találkoztam egy sráccal a pesit evangélizácó során. Elkezdtünk beszélgetni és kb 3.-ik mondatban  közölte velem, hogy hát neki nincsenek érzései. Ózdi lány vagyok sok mindent láttam és hallottam már, de ilyennel még nem találkoztam. A szemeim kikerekedtek és nem tudtam hinni a fülemnek. Elképesztő, egy ember kiölte magából az érzéseit csak azért, hogy megóvja magát a fájdalomtól, a csalódottságtól, a szomorúságtól és egyéb negatív érzésektől. A szívem összeszorult és azt mondtam magamban, hogy: NEM. Ilyen nem lehet! Hiszen az érzéseink választanak el minket a robotoktól. Attól, hogy rideg zombik legyünk elidegenedve mindeféle emberi dologtól.

És most azt vettem észre a héten, hogy kezdek én is olykor megszokásból cselekedni mindenféle érzelem és egyéb + töltet nélkül. Valahol tudatos volt, nem akartam, hogy megbántsanak, hogy koppanjak egyet, hogy kiadjam magam, mert így sebezhető leszek. És ha valaki sebezhető akkor szükségszerű, hogy meg is sebezik. És ennek a rizikófaktora igen magas volt az elmúlt időszakban.

Végül pedig ma amikor, "utaztam" haza és végig pörgettem a fejemben az elmúlt pár óra eseményeit, a rohanást, a sok kapkodást és készülődést, a dicsőítést, a grillcsirkézést, azt ahogy a Lidl bevásárlókocsijábatoltakvégiafolyosón és, hogy mindenre rácsodálkoztam és mindenen nevettem, rájöttem éreznem kell!

Éreznem kell az élet minden percében. Éreznem  kell a fájdalmat, a szomorúságot, hogy értékelni tudjam az önfeledt nevetés és boldogság perceit. Tudom azt, hogy minden okom megvan arra, hogy boldog legyek. Sokan szeretnek és vannak akik lehet, hogy kifejezetten nem, de mindig lesz egy aki a fényével bevonja az életem színét. És akarom is érezni, életem minden percében. Érző, érzékeny ember akarok lenni! És ez nem csak ilyen bátortalan féle hát szeretnék, meg jó lenne. Nem, én akarom ezt. Érezni akarom magamon ahogy a legkülönfélébb érzések lánga borítanak, legyen ez égető fájdalom, vagy perzselő szenvedély.

Így egyet tanácsolok magamnak amit sosem akarok elfelejteni:

Érezz!

xoxo. Tirza

Mindenhol újságok és divat magazinok hevernek, a hangfalakból tipikus lány zene szól, körömlakkok és szemhéjfestékek kimeríthetetlen sora áll az ágyon. Kattognak a vakuk, óriási kacagások közepette.

Ilyen egy tipikus csajos est. És a mai napon részese is lehetettem ennek a könnyed és laza időtöltési formának. Meg kell mondjam, brutálisan jó volt.

Kell néha egy pár óra amikor az ember megőrülhet. Felszabadít. A mai kis mókázáson a társam a Limetta blog szerzője volt. És mindent csináltunk ami éppen jól esett. Észvesztő sminket varázsoltunk egymásra, nasiztunk, énekeltünk és idióta táncokat nyomtunk le egymásnak miközben ordítottunk a csöpögős lányregényes dalszövegeket.

Szakadtunk a nevetéstől mikor vissza idéztük régi pizsi party-s emlékeinket. Mikor éjfélkor felülésezni kezdtünk, majd véletlenül megfejeltük közben a szekrényt,  mikor vak sötétben az ágyban feküdve kitört belőlünk a röhögés, úgy hogy előtte semmi nem történt. Jó volt nevetve visszaemlékezni ezekre az őrült pillanatokra.

Szeretek ilyen kis csaj bulikon részt venni, mikor mesélünk, ábrándozunk, olykor arc pakolást kenünk egymásra és éjfélkor pogácsát sütünk. Manikűrözünk és gyilkos elméket nézünk. Mikor ha jön az ihlet hajnali 1-kor blogot írunk, mikor fogmosásnál összekenjük egymást fogkrémmel és végül 3-kor ágyba esünk.

Szeretem a laza csajos estéket.

xoxo. Tirza

A mai napon sikerült elolvasnom Szalai Vivien Hamis gyönyör című sikerkönyvét. Nos, gyenge idegzetűeknek, prűdeknek és 18 éven aluliaknak nem ajánlom.

A könyv miliméter pontossággal ábrázolja Szofi a magyar luxusprostituált életét. Egyértelműen kirajzolódik, hogy a 30-as éveiben járó gyönyörű pesti nőnek hánytatott gyerekkora volt.

Szegénységben, apa nékül nőtt fel, megkeseredett anyával. Folyton azt hallotta, hogy a szerelem káros dolog és a szív csak megvezet egy nőt. Ezért mindig ésszel és érzelmek nélkül kell döntenie. Épp ezért használjon ki másokat mielőtt ők használnák ki őt. Ehhez kapott is egy vonzó, csodaszép testet.

Ami óriási fegyver és kincs egyaránt. Tehát egyértelmű volt, hogy a kincs bérbeadása jövedelmező lesz számára. Az idő kiölte belőle a lelkiismeretfurdalást és a pénzéhség erősebb mint az emberben élő ösztönös erkölcs.Könnyedén lépett hát a prostituáltak rögös útjára.
De nem szeretném leírni a könyvet... :)

Olvasás közben többször találkoztam olyan szituációkkal amiben lenézik és megvetik Szofit.
És miután a könyv végére értem feltettem magamnak a kérdést:
Én elítélem Szofit?
Határozottan azt mondom, hogy NEM.
Helyesnek tartom azt ahogyan él?
Még határozottabb NEM.
Szánom-e őt?
NEM.

Őszinte sajnálat és fájdalom van bennem, azért hogy vannak nők akik így élnek és azt hiszik ez kevésbé rossz, mint az átlag nők élete.
Sajnálom, hogy úgy gondolják és tapasztalják, hogy nem léteznek férfi és nő közötti pozitív, építő kapcsolatok. Hogy nem láttják, hogy nem minden férfi tekint használati tárgyként egy nőre. Sajnálom, hogy azt hiszik megéri ezt az életet élni a pénz-mámora miatt.
Remélem egyszer rájönnek, hogy mindez csupán

Hamis gyönyör.

xoxo. Tirza

Az utóbbi időben sokat olvastam Ady verseket és nagyon megihletett.
Tehát fogadjátok sok szeretettel az új bejegyzésemet.

"Rabul ejt, megigéz, lázba hoz
Összetör, eldob, megfagyaszt."

Elképesztő milyen nagy hatással tud ránk lenni egy szempár. Nem véletlenül mondják a szem a lélek tükre, így aki játszani tud a szemével és álarcot tud rá erőtletni, meg tud téveszteni, az nem kispályás. Éppen ezért azt mondom, hogy nagyon résen kell lennünk hölgyeim! Nem engedhetjük, hogy megigézzenek! Óvatosnak kell lennünk, mert bármennyire is vonz a csillogó szempár nem engedhetünk neki.

Hiszen sosem tudhatjuk, hogy nem-e egy éhes aligátor szikrázó tekintete bűvölt el minket. Mert én ugyanis nem akarok naív őzikeként belépni a tóba. Az " ő területére" ahonnan már nincs menekvés.

És egyszer csak arra ébredni, hogy fogai húsomba vájnak, állkapcsa összeroppant, majd lazán kiköp. S a parton fetrengeni sebeimből szivárgó vért érezni.
Testem hőjét elveszíteni végül lelkem kilehelni.

Ezért nagyon résen kell lenni.

Mert veszélyes az a tekintet, veszélyesek azok a barna szemek.
Tehát csak fuss, fuss míg lehet.
Ha nem teszed akkor csak azt fogod észre venni, hogy

"Rabul ejt, megigézz, lázba hoz
Összetör, eldob, megfagyaszt".

xoxo. Tirza

Az utóbbi időben gyakran tapasztaltam meg, hogy mi lányok milyen magas fokon űzzük az álmodozás mesterségét. Minden napjainkat megtarkítva színezzük színes kis képekké életünk. Minden mozdulatban, gesztusban meglátjuk a rejtett tartalmat. De vajon az valós vagy csak mi képzeljük oda?

Hát kérem szépen sokszor nincs ott semmi! Mégis azt látjuk amit mi akarunk, azt gondoljuk, hogy a másik azt érzi amit mi akarunk. Feltesszük a kérdéseinket, de meg sem várjuk rá a választ, mert úgyis a legnemlegesebbekből is képesek vagyunk heves igenlést kihozni. Mindent felturbózunk, rózsaszínben látjuk az egész világot és végül pedig elvárásokat állítunk. Nem magunkkal, hanem másokkal szemben. De ez hol fair? Szegény illetőnek pedig még csak foggalma sincs, hogy mibe keveredett. Ő egyszerűen jó fej volt és lám mi lett belőle...

Mert ugye, nem lehet megfelelni valami olyannak amiről foggalmunk sincsen. És hát örök igazság, egy lány akkor boldog (többek között) ha megkapja azt amit akar. De ez ebben az esetben lehetetlen így csak saját magunkat törjük össze. És nem hinném, hogy a női társadalom mazohizmusban szenvedne...

Tehát hölgyeim szemüveget elő! És mozogjunk kicsit a realitások talaján. Ne képzeljünk bele semmit egy totálisan hétköznapi megnyilvánulásba. És az, hogyha felveszik az elejtett tollunkat és megkérdezik, hogy: Ez a tiéd? Az nem jelent semmit, tehát ne lássunk benne életre szóló szerelmi ajánlatot. Legyünk türelmesek és várjunk addig amíg nem kapunk konkrét engedélyt az ábrándozásra.

És az, hogy rám mosolygott és intett az szintén nem ez a kategória. Ha valaki eléd áll és azt mondja, tetszel nekem... TETSZEL NEKEM! Nah az már elgondolkodtató.

Szóval nyitott szemmel és ésszel, gondolkodva. ;)

A fölösleges fantáziánkat pedig próbáljuk más kreatív és hasznos módon lekötni.

Sok sikert!

xoxo. Tirza

Mindenki fél valamitől.

Vannak akik a csalódástól, a sikertelenségtől, az elutasítástól. Mások a kudarcoktól, attól, hogy talán megsebezik őket.

Szeretnénk elérni bizonyos dolgokat, de nem merünk lépni és tenni értük, mert attól retegünk mi van ha elbukunk?! És sokszor én is így vagyok/ voltam. De rájöttem, hogy mennyire fölösleges félni. Ugyanis nekem van támaszom, hát akkor mitől féljek? Talán mások reakcióitól? Talán attól, hogy miközben elesek koszos leszek, vagy lehorzsolom a térdem? És ha így lesz akkor mi van? Felállok, leporolom magam. Lesz aki bekötözi a sebem és meggyógyít és mehetek tovább.

Annyian félünk kiadni magunkat, félünk átengedni magunkat az érzéseknek. Félünk véleményt nyilvánítani, kiállni azért amiben hiszünk, harcolni küzdeni, Félünk élni.

Én nem akarok többé félni!

"Mert nem a félelem lelkét kaptátok, hanem a fiúság lelkét..."

Én nem a félelem lelkét kaptam és hiszem, hogy te sem!

Te elhiszed? Vagy félsz tovább?

xoxo. Tirza

Egy újabb hétvégét töltöttem Budapesten. És ez is rendkívüli és különleges volt, mint szinte minden pesti kis kiruccanás. De koránt sem mondhatom, hogy minden rózsaszín és habos babos lett volna.

Ezen a hétvégén sírtam és nevettem és nevetve sírtam. Nagy mélységeket éltem meg és óriási magasságokba emelkedhettem. Úgy érzem valóban folytatása volt az elmúlt nyárnak. Újabb szinteket léptem meg a szolgálatomban, az éltemben. Sok személyes beszélgetésben vettem részt, de ígyis voltak jó páran akikkel sajnos nem tudtam időt tölteni. Nekik üzenném, fogjuk még látni egymást ;).

Boldog vagyok, hogy épülhettem ezen a hétvégén, és hogy rengeteg kérdésre kaptam választ. Párótok segítségével megnyílt előttem egy teljesen új látásmód egy új élet szemlélet. Köszönöm nektek. Köszönöm azt, hogy ott voltatok amikor sírtam és vígasztaltatok, hogy velem nevettetek ( és nem rajtam ) amikor elfolythatatlanul röhögtem a semmin. :D Köszönöm azt, hogy veletek együtt élhettem át ezt a hétvégét, nélkületek nem lett volna ugyanaz.

Hálás vagyok azért, hogy egy párótok mellett ott lehettem amikor sír és remélem jó támasz voltam. Hálás vagyok azért, hogy még többetekkel tudtam nevetni és poénkodni.
Örülök annak, hogy minden nehézségével, fájdalmával, izgalmával, örömével együtt megélhettem ezt a hétvégét, hogy érezhettem ezeket az érzéseket, hogy átadhattam magam nekik.

Hálás vagyok, azért hogy az utcán újra láttam miként mozdul meg pár száz fiatal, mert fáj az emberekért a szívük, remek érzés volt másoknak adni valamit ami tartós és megállja a helyét ebben a mai világban.

Hálás vagyok Istennek azért, hogy velem volt és minden egyes percben körülvett a szeretetével és figyelmével, hogy ellenőrzése alatt tartotta minden percem és nem hagyta, hogy túl mélyre menjek, hanem a kellő időben felemelt és kihozott a szomorúságból és mindezt a hasznomra formálta.

És végül, de nem utolsó sorban, hálás vagyok, hogy több ezer emberrel tombolhattam és dícsőíthettem a felejthetetlen Jesus Culture koncerten.

Hálás és boldog vagyok!

xoxo. Tirza

" Majd megtudod mi a nagybetűs élet! "
" Mi leszel ha nagy leszel? "
" Tudnod kell önálló döntéseket hozni! "
" Nem álmodni kell az életet, hanem élni az álmaidat! "

Mostanában egyre többet találkozok ezekkel a mondatokkal és egyébb a jövőre utaló bölcsességekkel. Hogy miért? Hát azért, mert hivatalosan felnőttem. Betöltöttem életem 18. életévét (11 hónapja). Itt állok az élet kapujában végzős középiskolásként. És bizony az egész életemre kiható döntéseket kell hoznom.

Olyan döntéseket amelyek nagy mértékben változtatják a következő 30-40 évet az életemben. Meg kell, hogy súgjam ezeknek a dolgoknak a tudatában igen nehéz nap, mint nap ilyen döntéseket hozni. Nehéz folyton mérlegelni és mindig fókuszálni. Legalábbis nekem nehéz és úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Nehéz lemondani dolgokról amiket szeretsz, azért, hogy 1 fontos dologra koncentrálni.Mégis muszáj.

Ha sikeres akarsz lenni az életben, ha el akarod érni az álmaidat, ha be akarsz kerülni a legjobb egyetemekre vagy főiskolákra. Ha szeretnéd azt tanulni amit szeretsz, akkor igenis áldozatokat kell hozni.

Ezekben jelenleg elég otthonosan mozgok. Áldozatokat hozok, megpróbálok koncetrálni a jövőmre. Igyekszem céltudatos lenni.

És ezen törekvések közben valahol tényleg, igazából felnövök és hiszem a végén még az álmaimat is megvalósítom.

xoxo. Tirza

A mai téma merőben eltér az előzőtől. Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt 1 héten és azt kell, hogy mondjam napról napra változok. Megpróbálok kitörni a saját kereteimből és a kasztokból.

Igen, jól olvastad. Kasztot írtam. Mindenki számára furcsa, hogy ezt a szót használom a mai 21. századi demokráciában. Azonban azt kell, hogy mondjam kasztok igenis vannak napjainkban is ! És nemcsak Kínára gondolok. Ha tetszik ha nem minden napjainkat kasztokban éljük le.

Hogy milyen kasztok léteznek? Hát ezt felsorolni igazán nehéz lenne. De mivel még a középiskolás éveimet taposom, számomra a középsulis  kasztok a mérvadóak.

Van itt ám minden ami szem, szájnak ingere. ( még ha negatív értelemben is ) Megtalálható a magát upper east side-nak gondoló réteg, a sportolók, a kangoo lányok, (az eddig felsoroltak persze mind népszerűek és sokan akarnak közéjük tartozni) vannak kockák, stréberek, elnyomottak és elnyomók, nah meg persze az "azok a csajok" és "azok a pasik" akikről minden hétvége után hallunk valami visszataszítót.....

Azt, hogy ki melyik kasztba kerül mi magunk döntjük el...
Őszintén szólva, 2 héttel ezelőttig engem is jópár "kasztba" be lehetett volna sorolni. És lehet, hogy még ma is. De igyekszem kitörni belőlük... Nem akarok egyszerűen sablonossá válni! Több vagyok, mint egy kangoo cipős lány, szép pofikával. Nem akarok az elnyomottak vagy akár az elnyomók kasztjába tartozni!

Hogy miért? Mert ahogy említettem úgy érzem, több vagyok ezeknél a címkéknél. De ezzel nem vagyok egyedül! Úgy gondolom, hogy egyikünket sem lehet besorolni egy szűk középiskolai csoportba, főleg nem lehet ott tartani, vissza fogni ha éppen ki akarna törni!

Annyival értékesebbek vagytok abszurd, primitív cimkéknél! Igen értékesebbek vagytok. Te is aki épp olvasod a sorokat! Van aki tökéletesnek gondol és feltétlenül szeret, a hülye kasztcimkéddel együtt vagy annak ellenére, mert tudja, hogy sokkal több minden rejlik Benned!

Azt mondom, hogy a kaszt nélküli szabadság Téged is vár, vár ez a gyönyörű változás!
Egy váratlan úton a falakon túl.

Én ki akarok lépni a kasztokból!

Te ki mersz lépni a kasztodból?

xoxo. Tirza

Gonosz, kötekedő, szigorú, ítélkező, kemény, kritikus. Gondolom mindannyian találkoztatok ezekkel a jelzőkkel egy emberben. A nagy kritikusok tömkelegeivel van tele manapság az egész világ. De én találkoztam egy a kritikusok között is matuzsálemnek nevezhető egyénnel. Véleményem szerint ő maga a 21. századi Vasorrú bába.

Véleményét soha nem rejti véka alá. Szókimondó és éleslátó. Minden egyes hibát észrevesz és nem állja meg, hogy ne szóljon érte vagy egyszerűen csak ne pusmogja el az értékítéletet az orra alatt.

Sokszor látja meg az emberiség valós hibáit és nyíltan közli is velük. Nem kertel és nem finomkodik.... Megy a görbebotjával és amerre jár szórja bölcsességeit. Elég idegesítő személy, mindig a negatívat látja meg és hamar felháborodik ha a dolgok nem mennek a számára normálisnak vélt módon. Ellentétben a kék szemű lánnyal ő igenis sok negatív karaktert ragad meg és használja őket szeretettel.

Úgy vélem kissé átesett a ló túloldalára. Értem én, hogy nem a mások megbántása a célja és, hogy csupán felháborodásának ad hangot de ez sokszor már túlzás !!!!

Szóval ezen ünnepélyes pillanatban szeretném ÖNMAGMAT felkérni arra, hogy legyek kicsit derűlátóbb és kérném az Urat, hogy segítsen megszabadulni a bennem lévő kritikustól.

Ugyanis senki sem szereti a Vasorrú bábát.

xoxo. Tirza

Az elmúlt napokban jutott el hozzám az ELLE augusztusi száma és meg kell, hogy mondjam rengeteg meglepetés várt rám az oldalakon.

A többi tipikus női magazinnal ellentétben az ELLE nem fél kimonadni, leírni, hogy igen mi nők is hibázunk mégpedig elég sokszor. Nem keni rá a világ összes ballépését a férfiakra és nem csak annyiból állnak a párkapcsolatokról szóló oldalak, hogy " Hogyan szedjünk fel valakit 5mp-en belül? "Épp ezért szeretem az ELLE-t. Igen, tagadhatatlanul divatmagazin, de ettőlfüggetlenül olyan nők és férfiak is írják a cikkeket, akik gondolkodnak és ugyanilyen gondolkodó nőknek szánják az újságot.

És  büszkén mondom nálam elérték a céljukat, gondolkodásra serkentettek. Olvastam egy cikket a hercegnőkről és a manapság igen népszerű hercegnő-szindrómáról. Félelmetes precizitással mutatta be a mai nők nagy részét. Hiszen, mindannyian törekszünk arra, hogy a nap minden percében megfelelően nézzünk ki, öltözékünk mindig legyen divatos, tükrözze a személyiségünket és kellőképpen legyen nőies. Igyekszünk a tökéletes nőt játszani, aki kedves, jófej, vicces,okos, megvan benne a kellő tartás, játékos, sexy, elérhető és elérhetetlen egyben. Nyíltak vagyunk mindig megmondjuk a véleményünket és ezért a férfiak odáig vannak. Nem kell a tiktos jeleinket napokig fejtegetniük .

Nos ez eddig mind szép is jó csak egyetlen probléma van a hercegnőkkel. Hogy mindig átesnek a ló túloldalára. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy a hercegnőkből  hirtelen hidegvérű gyilkosok lesznek. A kedvességről és a vicceségről kiderül, hogy egyszerű maszk, amit szükség esetén kapnak fel, a tartás igazából fensőbbrendűség-tudat, az okosság csak a másokon való uralkodásban használatos, képesek játszani mások érzelmeivel és csak addig elérhetőek amíg nekik hazsnuk van belőle. Nyíltságuk és borotvaéles nyelvük könnyedén és lazán ejt sebet másokon.

És sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ez egyre gyakrabban fordul elő napjaink hercegnőivel. Hiszen minden lány valahol a szíve méllyén hercegnő.

Ezzel nincs is baj, csak egyet kérek hölgyeim!

Stabilan üljünk abban a nyeregbe!

xoxo. Tirza

Ambivalens érzésekkel küszködtem az elmúlt napokban. Akadályok és problémák tömkelegeivel találtam szembe magam. Ahogy sorra vettem a dolgokat harag, düh, csalódottság, keserűség és fásultság töltött el. Gondolom most felteszitek a kérdést, hogyan érezhet valaki ennyi mindent egyszerre?

Jó kérdés, én sem tudom. Mégis ez volt bennem. Annyira untam már, hogy újra és újra szembe kell néznem ezekkel a dolgokkal, emberekkel, a kritikus és rosszmájú véleményükkel, hozzászólásukkal. Elment a kedvem mindentől és olyan nagy üresség lett bennem. Ma este úgy voltam vele h már nem bírom tovább. Felpattantam a biciklimre, betettem a fülesem a fülembe, felnyomtam  a hangerőt a telómon és elkezdtem tekerni. Csak tekertem és tekertem a könnyeim komótosan folytak le az arcomon és közen hangosan énekeltem a dalszöveget a kihalt országúton.

Minden terhem, minden problémám, minden gondom letettem. Tudtam, hogy a legjobb helyre teszem le őket. Tudtam, hogy minden rendbe fog jönni. Erőt kaptam és életteltelien vettem egy mély levegőt. Ennek köszönhetően jópár bogárkát is lenyeltem és a vacsimat is letudtam. Miután feleszméltem fuldoklásomból, azt vettem észre, hogy vége van az útnak, besötétedett és teljesen kipirultam. Megfordítottam a biciklim és elindultam haza. Szabadnak éreztem magam, erősnek, de nem voltam ettől függetlenül valami boldog.

Unottan ültem le a gép elé és mentem fel facebook-ra. Aztán bejelentkeztem MSN-re és sorra írtak rám a barátaim. Mindegyikük valamilyen szuper hírrel számolt be. Volt aki azt mesélte el, hogyan sikerült megtalálnia azt amit már olyan rég óta keresett, volt olyan akivel csak pár szót váltottam, de azzal a néhány mondattal feldobta a napom és voltak olyanok is akik újra és újra biztosították azt, hogy szeretnek és fontos vagyok számukra. Nem azt mondták, hogy " figyelj Tirza szeretlek", hanem esetleg megosztottak velem egy darabot az életükből, be taggeltek egy képen, meghívtak a közelgő szülinapjukra vagy esetleg megvicceltek.

Csak ültem és ámultam. Rájöttem, hogy milyen csodás ajándékok ők számomra, hogy mennyire hálás vagyok, hogy ők vannak nekem. Hogy mindig is lesznek olyanok akikkel konfliktusba kerülök és, hogy mindig is lesznek olyanok akikkel nem értek egyett, akik kevésbé bírnak, de azok a negatív dolgok, érzések elfognak törpülni amellett a sok ajándék mellett amiket az igazi barátaimtól kapok.

Amikor magatok alatt vagytok, álljatok meg egy pillanatra vagy éppen induljatok el. :) És nézzetek körül. Lássátok meg mindazt a sok jó dolgot ami körül vesz! Lássátok meg, hogy nem vagytok egyedül a problémáitokkal és nem utál titeket az egész világ.

Lássátok meg a barátaitokat, a család tagjaitokat, Istent.

Lássátok meg az ajándékot!

xoxo. Tirza